Zászlók

Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában  2013. március 10-én

 

Zászlók

A szabadságnak sokféle története van. Vagy talán helyesebb lenne így mondani: a szabadságoknak van sokféle története. És vannak népek, amelyek dicsőségüket nem hódításaik alapján, hanem szabadságharcaik szerint tartják számon. Mélybe nyúlik ez a büszkeség, hiszen a filozófia régóta azt tanítja, hogy voltaképpen csak egyetlen igazságos háború lehetséges, az, amely a szabadságért folyik. A keresztyénség pedig mindig is azt tanította, hogy a szabadság végső soron  isteni ajándék. Jelképei is vannak a szabadságnak. Ilyen például a  zászló. Nemrégiben Skóciában jártam, ahol lépten-nyomon az égszínkék alapon elhelyezett fehér András-keresztet lehetett látni, ez Skócia ősi lobogója, némelyek szerint a legrégebben használatos. Skócia persze Nagy-Britannia része, nem független állam, de valahogy mégis csak szabad. Legalábbis azt vettem ki, amikor az edinburghi várra felpillantottam - mert bár a vár kupoláján brit zászló lengedezett, a valamivel alacsonyabb őrtornyon viszont a skót  zászló lobogott. A skótok úgy is tartják, még azok is, akik nem akarnak független Skóciát, hogy a zászlójuk a szabadságuk és a méltóságuk jelképe, mi több, szerves része. Mert a zászló egyrészt önmagában is jelez valamit: történelmet, sorsot, identitást, ugyanakkor túl is mutat önmagán: ahol kitűzhetik, ott szabadság van. Mostanában nálunk is zászló-vita folyik, ellentétes vélemények és érvek csapnak össze, és ebben a tusakodásban olykor-máskor elsikkad, hogy a zászló nem azokért fontos, akik feltétlen ki akarják azt tűzni, hanem alapvetően mindannyiunkért, ugyanis a régi igazság szerint: az én szabadságom korlátja a másik szabadsága, s ezt alkalmazva: az én szabadságom jelzi a másik szabadságát is.

De van egy titokzatos zászló is. A mi református egyházunk címerében is látható, és még sok helyütt a világon keresztyének körében. Ezt a zászlót nem lehet kitűzni, ezt vinni kell. S ezt a zászlót hordozza is Valaki, Jézus Krisztus, a Bárány.  Ezért e jelet így is nevezzük: zászlós Bárány. Azt jelzi ez a szép szimbólum, hogy aki igazán szabad akar lenni, annak fel kell vennie a keresztet, mert a Bárány zászlóján a kereszt látható. Most, böjtben, közeledve már nagypéntek és húsvét felé, amikor újra felragyog majd a megváltás és feltámadás titka, a régi mondást idézi nekünk a zászló: per crucem ad lucem. Kereszt által jutunk el az üdvösség világosságába. S mi több, ez a   zászló nem egy-egy népé, hanem mindenkié. Ennek hordozására Megváltónk kivétel nélkül mindenkit meghív. Így énekel erről az anyaszentegyház egy régi szép himnuszban, Sík Sándor fordításában: „Királyi zászló jár elöl/ Keresztfa titka tündököl,/ Melyen az élet halni szállt,/ S megtörte holta a halált". Mert a teljes, végtelen és boldog szabadság valóban Isten ajándéka: győzelem a halál felett. Ha túltekintünk történelmen, politikán, filozófián, bátran mondhatjuk: ez volt és lesz mindörökké az egyetlen igazságos küzdelem, mert a Krisztus győzelme a mi egyetlen igazságunk.