A Dunamelléki Református Egyházkerület rövid története
A Dunamelléki Református Egyházkerület története a reformáció koráig nyúlik vissza: a XVI. század közepén alakult meg. – A reformátorok nem (a magyar reformátorok sem) akartak „új egyházat” alapítani, kiszakadni az egyházból, hanem az egész egyháztestet, szervezetet akarták megújítani, az evangélium alapjaira visszavezetni, azonban a külső körülmények alakulása a szervezeti téren másként alakította a folyamatot. Ezt leginkább a Dunamelléki – akkor Alsó-dunamellékinek nevezett – reformátusok (és az itt élő más vallású népcsoportok) életének alakulása mutatja leginkább: e terület másfél évszázadon át (a XVI. század közepétől a XVII. század végéig) abban is eltér a többi magyar református testületektől – és más, az akkori Magyarországon kívül élő hittestvérekétől –, hogy teljes egészében török hódoltsági területen zajlik-folyik-történik, ahonnan a korábbi középkori állami és egyházi igazgatásnak minden szerve elmenekült. Így a reformáció egyháza lett – miután a lelkeket megnyerte a megtisztított-megújított hitnek – a nép pásztora, a közösség életének irányítója, igazgatója.
Ehhez szervezettségre volt szükség. Ennek a szervezettségnek köszönhető, hogy az itt élő nép meg tudta őrizni magyarságát és keresztyénségét. Ebből a helyzetből érthető, hogy a magyarországi református egyház – szemben más helvét irányú (református) egyházakkal meg kellett, hogy tartsa a püspöki rendszert. – Méltán írta tehát Csanádi Imre „Egy hajdani templomra” gondolva: „…a megtartódat benne becsüld, magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország: Ő árváit Isten vezérelvén hitben, lett Bástya és Bátorság…”
Az egyházkerület alakulásakor (A XVI. század közepén) egy volt a baranyai püspökséggel, amely 1608-ban elvált az északi részektől, de 1714-ben újból egyesült vele. Eredetileg öt egyházmegyéből állt: a kecskeméti, a pesti, a solti, a tolnai és a vértesaljai megyéből, majd 1629-ben a dunántúli egyházkerületből kivált külső-somogyi egyházmegyével, majd 1714-ben a baranyai superintendentia: az alsó- és felső-baranyai senioratusok (egyházmegyék) csatlakozásával nyolcra bővül. Az alsó-baranyai – bács-szlavóniai traktus túlnyomó része 1920-ban Jugoszláviához került. A budapesti egyházmegyének 1932-ben, a pestkörnyékinek 1938-ban történt megalakulásával az egyházmegyék száma kilencre növekedett.
Az Egyetemes Konvent 1952. február 29-én hozott 17. számú határozatával elfogadta az országos esperesi konferenciának az egyházmegyei határok „rendezésére” vonatkozó határozatát (amely az előző évben hozott államigazgatási rendelkezésen alapult, mint annak „végrehajtási utasítása”: az egyházmegyei határokat a politikai megyehatárokhoz kell igazítani, az esperesi székhelyeknek a politikai megyeszékhelyekkel kell megegyeznie – ahol a megyei egyházügyi tanácsos hivatala van. Ezzel „új” egyházmegyék „jöttek létre”, és a felső szinten /püspöki és főgondnoki/ már 1948-ban megkezdett tisztogatást középszinten is „simán” végre lehetett hajtani, vagyis az államhatalom számára nemkívánatos egyházi /lelkészi és nem lelkészi/ vezetőket eltávolítani és helyükre más, „megfelelő” személyeket ültetni). Ezen intézkedés végrehajtása nem csak az egyházmegyék határait érintette, hanem az egyházkerületi határokat is megváltoztatta: a külső-somogyi egyházmegye nagy részét a dunántúli egyházkerület kebelezte be, a megszűnt drégelypalánki egyházmegye Pest és Nógrád megyei része pedig a dunamelléki kerülethez került, az akkor feloszlatott tiszáninneni egyházkerületből a hevesi egyházmegye a dunamelléki kerülethez csatlakozott. Az ekkor határaikban átszervezett egyházmegyék nevei is megváltoztak (ezzel lehetett a leginkább indokolni az ezen a szinten is végrehajtott „őrségváltást”). Eszerint a dunamelléki egyházkerület egyházmegyéi így alakultak: bács-kiskunsági, baranyai, belső-budapesti, délpesti, északpesti, hevesi, külső-budapesti, tolnai és vértesaljai. 1955-ben a két budapesti egyházmegye újabb határrendezéssel Budapest-déli és Budapest-északi egyházmegyévé alakult. Majd 1957-ben, a tiszáninneni egyházkerület visszaállításakor a hevesi (később egervölgyi) egyházmegye nagy része kiszakadt a dunamelléki egyházkerületből, csak a hatvani és gyöngyösi járás maradt az északpesti egyházmegye keretein belül. Így 1957-től az alábbi nyolc egyházmegyéje van a dunamelléki egyházkerületnek: Bács-kiskunsági, baranyai, Budapest-déli, Budapest-északi, Délpesti, Északpesti, Tolnai és Vértesaljai Egyházmegyék.
Az egyházkerület élén kezdettől fogva püspök áll, az 1734. november 5-én összeült Bodrogkeresztúri Református Konvent határozatának végrehajtása óta a püspök mellett egyházkerületi főgondnok áll nem lelkészi vezetőtársként.
Dr. Ladányi Sándor ny. egyháztörténész professzor