Évtizede már annak, hogy kezembe került egy érdekes cikk, mely szerint egy dél-amerikai farmon burgonyaszedéskor találtak egy kettéhasadt krumplit, melyen a színesedő keményítő Jézus-arcot formázott. Állítólag bélyeg is lett belőle. Azóta már az internet világában számos honlapon lehet ilyen észleleteket találni, némelyik érdekes, némelyik humoros, s a legtöbbje persze kicsit giccses is, hiszen  a kétezer év alatt kialakult, s olykor néhány vonallal is ábrázolható Jézus-portréra hasonlítanak. De vannak igazi Jézus-arcok is, melyeket nem a véletlen és a képzelet összjátéka hoz elénk, hanem az üdvözítés története során megnyilatkozó isteni ígéretek és biztatások. Hadd hozzak most ide néhány igazi Jézus-arcot. Az elsőről Ézsaiás próféta beszél, aki évszázadokra előre jövendöl egy különös alakról, Isten szenvedő szolgájáról, aki bűnbakként elhordozza az egész népe bűnét. S ezt mondja a próféta: orcája nem volt számunkra kívánatos, sőt utált volt. Ezzel az erős és meghökkentő képpel akarja kifejezni, hogy Isten oly mélységig hajol alá a bűnbeveszett ember megmentéséért, hogy még a bűnbakra háruló utálatot is elviseli.

A másik egy elrejtett arc. Az apostolok szólnak arról több helyen leveleikben, hogy amikor Isten emberré lett, vagyis emberi alakot öltött, akkor mintegy elrejtette örök dicsőségét és istenségét  és - Krisztus szava szerint - azóta is szívesen van közöttünk inkognitóban. Ha adunk az éhezőnek enni, ha a szomjúhozónak inni, ha  meglátogatjuk a foglyot és a beteget, akkor - mondja Krisztus - ezt tudtunkon kívül Ővele tesszük. Ilyen arca is van a mi Üdvözítőnknek.

A  harmadik az alvó arc. Sokszor csodáljuk az alvó gyermeket édesanyja karjaiban vagy édesapja vállán, ahogy - miközben a mi felnőtt világunkban dúlnak a viszályok -  ő úgy alszik, mintha  álmában mennyei fényességet látna. De az az alvó arc, amelyről most szólni akarok, nem a gyermek alvó arca, hanem Krisztusé a hajóban, amelyen tanítványaival együtt halad a túlsó part felé, mikor halálos vihar támad a tengeren. S miközben mindenki kétségbeesetten kapkod, hogy életben maradjon, a mi Krisztusunk alszik. De nem azért, mert nem törődik velünk, hanem azért, hogy megértsük: az eltörődött testében isteni erő lakozik.

A negyedik a fel nem ismert arc. Húsvét hajnalán zokogó asszonyok járják a sírkertet, s keresik az ő Krisztusuk holttestét, hogy elvégezzék a végtisztességre tartozó balzsamozást. Az egyikük már találkozik is a feltámadott Krisztussal, de nem ismeri fel, hanem azt hiszi, hogy a kertésszel beszélget. S kéri, adja ki neki Jézus testét. Csak amikor megszólal az Úr, akkor ismer rá. Mert az archoz a hang is hozzátartozik, a szóhoz az igazság, az igazsághoz az egész valóság, és a valóság túlmutat a halálba zárt emberi életen.

S van még egy arc, melyről azt mondja az apostol, ez az az arc, amire mi mind, akik Krisztust követjük, elváltozunk. Mert az az igazság, hogy amikor egy kettévágott krumpli színeződő keményítőjén, egy átázott falu épület salétromvirágán, egy meddőhányó erózióján mintha Jézus arcát vélnénk felfedezni, inkább csak a képzeletünk vetít elénk valamit. Amit Istenünk akar, az az, hogy rajtunk ábrázolódjék ki Krisztus. S ez nem úgy történik, hogy kikeressük magunk közül azt, aki talán a legjobban hasonlít a turini lepel arcmásához, hanem úgy, hogy életünkkel, személyiségünkkel, egész valónkkal elkezdünk formálódni és átalakulni, olyanná lenni, amilyennek Isten teremtett bennünket - Krisztusra nézve.