Imádság adventben

Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2011. november 27-én.

Imádság adventben

 

Kedves Hallgatók! Ijesztő közhely (mert jórész igaz), hogy rohanó világban élünk. Az a néhány perc,  amelyben  most vasárnap reggel néhány gondolatot megoszthatok önökkel, vajon mire elegendő? Hiszen sokan már starthelyzetben állnak, hogy megkezdjék a karácsony előtti rohanást - ezer helyre, ezer céllal. Engedjék hát meg, hogy ezúttal ne elmélkedjem, hanem egy rövid imádságot mondjak - mindannyiunk helyett, mindannyiunkért.

Istenünk, Sok utat bejártunk már! És sokfelé készülünk még ebben az adventben is. De köszönjük, hogy Szentlelked megmutatja azt az egy utat, amely Krisztushoz vezet, és amelyet ha nem teszünk meg, csak hiába mentünk, csak hiába érkeztünk bárhová, és csak hiába készülünk újra indulni bárhová. Ha azt az egy utat Krisztusunkig nem tesszük meg, nem tettünk semmit. Kérünk, indíts Hozzá, hogy aztán Őbenne meglássuk a jelét megváltó és üdvözítő szeretetednek. Segíts minket Hozzá elindulni, add Lelked segítségét, pártfogását. Szeretnénk Krisztusunkhoz érkezni, hogy Neki hódoljunk. Ő a mi kezesünk és üdvözítőnk. Most is az Ő nevében hozzuk elő minden kérésünket.

Könyörgünk, Istenünk, e világ békességéért. Békítsd meg immár az embert önmagával! Te már Krisztusban megbékéltél az emberrel. Szüntesd a háborúkat, a pusztítást, a haragot, vedd el az ember szívének gonosz indulatát. Hozz nekünk békességet. Tedd teljessé szabadságunkat. Gyűjtsd egybe a szétszórtakat, szülőt gyermekhez, gyermeket szülőhöz, testvért testvérhez, embert emberhez, magyart magyarhoz.  Könyörgünk a nincstelenekért, látogasd meg őket irgalmaddal, ajándékozd meg őket védelmeddel, add meg nekik mindazt, ami szükséges ez életre. Könyörgünk az elesettekért és betegekért. Mennyei seregek sokaságával siess hozzájuk, gyógyítsd őket, és hozd őket közénk a nagy ünnepre, hogy velük együtt dicsérhessük megújító hatalmadat. Könyörgünk azokért, akik a halál árnyéka völgyében járnak: a szüntelen virrasztókért és a haláltól megsebzett gyászolókért. Feltámasztó erőid fényét, üdvösséged dicsőségét ragyogtasd rájuk, kötözd be szívük sebeit, és hívd meg őket is látni Krisztust, aki nemcsak született és meghalt, hanem harmadnapon feltámadt, aki elsőszülött mindazok közül, akik elaludtak.

Mennyei Atyánk, könyörgünk minden keresztyénért, kiknek híresztelni kell, hogy született Megtartó, aki Úr Krisztus. Áldd meg egyházad gyermekeit, kik a Krisztus nevét vallják! Könyörgünk minden népért és a mi népünkért, országunkért, ezért a szegény kicsi magyar nemzetért! Áldd meg békességgel, neved igaz ismeretével, vezesd Krisztushoz, hogy neki hódoljon, és benne szabadulást, megtartatást, üdvösséget szerezzen! Ámen.