Áhítat, 2018.augusztus 29.

János 6,1-15
Szabó Ferenc főjegyző

1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. 

2 Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. 

3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. 

4 Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. 3Móz 23,5-14 

5 Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 

6Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 

7 Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. * 

8 Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: 

9 Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? 2Kir 4,42-44 

10 Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 

11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. 

12Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! 

13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. 

14 Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. 5Móz 18,15 

15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

János 6,1-15

 

Csatolt állományok