Áhítat, 2023. október 24.

ApCsel 19,1-7
Somogyi Péter főjegyző

 

Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, 

és így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. 

Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. 

Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. 

Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. 

És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. 

Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

ApCsel 19,1-7

Csatolt állományok