Áhítat, 2018. október 10.

Lukács 22,47-53
Lányi Gábor

47 Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 

48 Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? 

49 Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? 

50 Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 

51 Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. 

52 Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 

53 Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.

Lukács 22,47-53

Csatolt állományok