Áhítat, 2017. március 9.

Márk 7,1-13
Bogárdi Szabó István püspök

1 Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, 

2 mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik. Mt 15,2 

3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához, 

4 és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. 

5Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? 

6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.Ézs 29,13 

7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” 

8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. 

9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. 

10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 2Móz 20,12 ; 21,17 

11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, 

12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; 

13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.

Márk 7,1-13

Csatolt állományok