Imádkozom, tehát vagyok

Hogy újra adventbe érkezünk, azt november eleje óta tudhatjuk, mert teljes erővel kivirágzott minden, ami karácsonyra mutat. A bevásárló központokban már hetek óta látni-hallani a karácsony bűvös kellékeit, újabban egyre több helyen betlehemeseket, de csillagot is számtalant, és persze idő előtt Mikulás is megérkezett. Minden előbb van már. Akciózunk is, az édességek ára hirtelen olcsónak mutatkozik, a hírcsatornákból pedig folytonosan árad a kimutatás, hogy mennyit szokott egy magyar ember karácsonyra ajándékozásra költeni. És jön mellé a sugallat, hogy szokott, tehát akkor ebben az évben is legalább ugyanennyit kell majd szokni. Nekem nincs sok bajom mindezzel, mert kezelhetjük bölcsen is az ajándékozási lázat, hiszen karácsonyban azért mégis csak azt ünnepeljük, hogy megajándékozottak vagyunk. Isten elküldte Fiát, teljes kegyelmet ajándékozott, belépett az ember-történelembe, hogy szeretetének erői elárasszák a világot. Ha jól nézzük, akkor az isteni kegyelem-ajándékozás találkozhat azzal, hogy ilyenkor mi mind nagylelkűek, egymáshoz fordulók, megbékülők, és szerető szívűek akarunk lenni. Vásárolni járván máris sokakat látok, kezükben cédulákkal, kutató szemekkel, keresve, hogy megvan-e, meglesz-e, amit ajándékul gondoltak. Tehát vásárolni kell. Csavarjuk el a filozófiai közhelyet: vásárolok, tehát vagyok. Mégis sokszor eszembe villan Jézus szép példázata, amit egyébként keresztyének szívesen olvasnak és tanulmányoznak advent idején. Ez egy lakodalomról szól, a régi keleti világban, ahol az volt a szokás, hogy a késő esti órán a lakodalmas házhoz érkező vőlegényt égő mécsesekkel várták a kapu előtt. A történet szerint tíz szűz várta a vőlegényt, hogy így köszöntsék az élet legnagyobb ünnepére érkezőt. De késett a vőlegény, a várakozók elszunnyadtak. S mikor aztán harsant a kiáltás: ímhol a vőlegény, jöjjetek elébe, a tízből öten riadtan észlelték, hogy elfogyott mécsesükből az olaj, s bizony, ha nem úgy köszöntik a vőlegényt, ahogy illő, kimaradnak az ünnepből. S míg riadtan elfutottak, hogy olajat vásároljanak, lekéstek mindenről, mire visszaértek, az ajtó bezárult. S mivel elkéstek, nem vehettek részt a lakodalomban. Nagy talányokat és szép üzenetet sugall ez a példázat. Most csak egyet emelek ki: nevezetesen azt, hogy figyelnünk kell, hogy míg civilizációnk kényszeres szokásának engedelmeskedünk - vagyis annak, hogy vásárolok, tehát vagyok -, nehogy az legyen a vége, hogy addig vásárolgatunk, míg éppen magáról az ünnepről késünk le. S hogy ez ne így legyen, fogadjuk meg Jézus intését: imádkozni kell és soha meg nem restülni, - mert az imádság az az olaj, mely égő lángon tartja hitünket és szeretetünket. Legyünk bátrak, s legyen vezérigénk ebben az adventben ez: imádkozom, tehát vagyok!

2010. november 28.