A gyógyulásról

Ma a gyógyulásról, pontosabban a gyógyításról szeretnék szólni. Az, hogy Isten gyógyít, tény. Mély és örök emberi megtapasztalás. Ha fellapozzuk a Bibliát, szinte minden oldalán olvashatunk arról, hogy Isten akár csodálatos módon is gyógyulást adott. Ugyanakkor, manapság sokan túl messzire mennek, amikor gyógyulásokról beszélnek. Még a keresztyének között is vannak olyanok, akik azt állítják, hogy Isten mindig, minden betegséget meg akar gyógyítani, ha tehát valaki nem gyógyul meg, annak csakis az lehet az oka, hogy nincs elég hite, nem tért meg, vagy nem jól imádkozik. Ám a Szentírásban arról is olvasunk, hogy Isten nem mindig ad fizikai gyógyulást. Gondoljunk, például a Bethesda tavi betegre, aki 38 évig várt a gyógyulásra. Vagy Dávid és Bethsabé gyermekére, aki a szent király bűnbánata és böjtölése ellenére is meghalt. Vagy leginkább Pál apostolra, aki őszintén megvallja, sokszor könyörgött azért, hogy testéből vétessen el a tövis, amin feltehetően egy súlyos és fájdalmas tünetekkel visszatérő betegséget kell értenünk, de nem vétetett el. Korunkban azonban megjelentek olyan vallásoskodók is, akik még ezen is túl mennek, és azt állítják, hogy a gyógyulás mindig kéznél is van. Bármikor megszerezhető, elég csak gyógyító műsorba betelefonálni, csodabogyót beszerezni, vagy valami egyszerű praktikát végrehajtani. Akik aztán mégsem gyógyulnak meg, azok még szerencsétlenebbnek, még inkább nyomorultnak és bűnösnek kezdik magukat tartani. Bizony, ebben az esetben a gyógyszer veszedelmesebb, mint a betegség maga. Igen, Isten nem mindig áll rendelkezésünkre, amikor fizikai gyógyulásért esedezünk. De lelkileg mindig meg akar gyógyítani. Ahogy éppen Pál mondja saját betegség-történetéről: elég nekünk Isten kegyelme, mert az Ő ereje erőtlenségünk által válik tökéletessé. Azt mi nem tudjuk meghatározni és ellenőrizni, hogy mi történjék velünk, de azt igen is, hogy mit feleljünk rá. Ha megnyílunk Isten lelki gyógyítása előtt, megújulhatunk és visszanyerhetjük önmagunkat. Erről szól egy szép régi angol vallomás, gyarló fordításomban így hangzik:

„Azt kértem Istentől, adjon gyógyulást, hogy nagy dolgokat tehessek.
Gyengeség lett a részem, hogy a jobb dolgokat tehessem.
Azt kértem, adjon erőt, hogy az élre állhassak.
Erőtlenség lett a részem, hogy megtanuljak alázatosan engedelmeskedni.
Semmit sem kaptam meg, amit kértem, de megadott mindent, amit reméltem.
Már-már ellenemre, szótlan imáimra felelt az Isten.„

Kossuth Rádió, 2010. május 2.