Nemzetünk nagy ünnepére készülve olvassunk bele újra István király intelmeibe! A sok erény között most egy különös magaslik ki, amit így fogalmaz meg az intelem: „Az ősök követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet." Az ősök követése és az irántuk való engedelmesség  szabálya mögött nem nehéz meglátni a szülők tiszteletére vonatkozó isteni parancsot, és nem nehéz kihallani belőle a hagyománytiszteletet. Ugyanakkor ma nagyon nehéz belátni ennek egyetemes érvényét.

Az intelem feltételezi ugyanis, hogy a szülők, az  elődök élete, és ebből adódóan az a hagyomány is, amely nemzedékekre nyúlik vissza, méltó a tiszteletre és a követésre, mert megtartó erő van benne. Ezért mondhatja a király: „Aki atyjával szemben áll, az Isten ellenségének áll."  Ez nem azonosítást jelent, vagyis nem a szülői vagy akármiféle tekintély és Isten azonosságát állítja, hanem azt feltételezi, hogy az előttünk járó nemzedékek nem voltak Isten ellenségei. Mi több, a Biblia nyelvén szólva: Isten barátai voltak. Ez pedig azért nehéz ma belátni, mert a XXI. század elején többszörös hagyomány-szakadás elszenvedői vagyunk. Évszázadokra nyúlik már vissza az Isten elleni lázadás, vagy még egyszerűbben: annak a végzetes gőgnek a kockázata, hogy az ember nem akar önmagán túl senkit és semmit látni és tudni. Aztán nemzedékek óta szenvedünk attól a lázadástól is, mely már a puszta emberi ellen irányul. A mai nemzedékek szinte kényszeresen az előttük járó nemzedékekkel szemben fogalmazzák meg önmagukat. Így aztán olyan mértékű lett az identitás-zavar, hogy szinte egyedekre bontható, hogy ki minek tartja önmagát.

Nem mintha a bölcsek ezer évvel ezelőtt ne látták volna az ilyen folyamatok veszedelmét. A tanács tehát, hogy ugyanis járjunk a szülők útján, nem magától értetődő szokást erősít meg, hanem jó dolgot kér, javasol, amelynek áldott gyümölcsei lehetnek. De kit kövessenek a mai nemzedékek,  mit tanácsoljunk gyermekeinknek? Kövessék-e a lázadókat? Engedelmeskedjenek-e Isten ellenségeinek? Tartsanak-e azokkal, akik nem tartanak igényt senki másra önmagukon kívül? Nehéz kérdések ezek. A király tanácsa itt válik intelemmé, s arra buzdít, hogy mi mégis az eredőben keressük a megoldást, és fűzzük hozzá a prófétai reményt, hogy eljön az idő, amikor Isten az atyák és a fiak szívét egybe-békíti, mert minden nemzedéket arra indít, hogy egy akarattal Őt keressék. A szülők iránti tisztelet erénye ugyanis leginkább a hitben gyökerezik, legmélyebben az Istenbe vetett hitben. Készüljünk úgy országalapító királyunk ünnepére, hogy a megtartatásért való hálánkat azzal is kifejezzük, hogy Istenünkhöz fordulunk bizalommal és reménnyel: árassza ki reánk Szentlelkét, hogy ne legyen nehéz vagy lehetetlen őseink követése, hanem inkább áldott lehetőség legyen.

2011. augusztus 14.