Imahétről

Ma este lesz az egyetemes imahét utolsó alkalma, és bizonnyal sok helyen egybegyűlnek a keresztyének világszerte és Magyarországon, hogy közösen kérjék Isten békességét és áldását egymásra és az egész világra. Vannak azonban olyanok, akik nem vesznek részt ezeken az alkalmakon. Most nem azokra utalok, akik betegség vagy kötelezettségek miatt nem tudnak részt venni, és nem is azok járnak az eszemben, akik fenntartásokkal vannak az közös alkalmakkal szemben vagy felekezeti identitásukat féltik. A magányos imádkozókra gondolok. Ők azok, akikben oly erős a bensőségesség igénye, hogy kerülik a közös imádkozást. Az is lehet, hogy rosszul értelmezett szemérmesség parancsol nekik, ám ez nem jó parancs. S nyilván vannak, akik úgy gondolják: az egyházak életrendjében meg van határozva, kikre hárul az imádkozás feladata. Nekem is szokták mondani: imádkozzék, tiszteletes úr, az a dolga. Ezek azonban nem meggyőző érvek. Viszont látnunk kell, hogy a magányos imádkozónak, ha a fenti érveit cáfoljuk is mind, a jézusi tanítás – úgy tűnik – igazolást ad, és felmenti a közös imádkozás alól.

Jézus szerette a magános imádkozást. Kereste is a lehetőségét. Sőt, kifejezetten parancsolja nekünk, hogy mi is zárkózzunk be a belső szobába, s ne fitogtassuk, hogy milyen nagy imádkozók vagyunk. De ez a parancs nem annyira korlátoz, mint inkább lehetőséget mutat. Olyan lehetőséget, amit most egy ritkán használt szóval lehet a legjobban kifejezni. Ez a szó így hangzik: közölés. Ezt a kifejezést két területen alkalmazzák. Egyrészt a poétikában, ha a verssor végén álló szó átköt az új sorba. De én most a másik alkalmazásra hivatkozom, amit a mindennapos életből ismerünk. Falun nőttem fel. Ha a fő utcáról haza akartam jutni, akkor vagy hosszú utat kellett végigjárnom, vagy a kertek között kitaposott ösvényen mentem, amit minálunk köznek neveztek. Aki közön jár, vagyis közöl, az egyenes utat választ, mely rövid és gyors. Ilyen az imádság. Közvetlen és egyenes út Istenhez. Az imádságban a kérés és a meghallgatás össze van kötve, nem kell hosszú, kerülő utakon mennünk az isteni felé, nem kell közvetítőt keresnünk. Az imádságban így nemcsak közlünk, hanem közölünk is. De ne feledjük, Jézus nemcsak magányosan imádkozott, hanem éppen a legdrámaibb órákban, éppen akkor, amikor az üdvözítés nagy drámáját készült teljesíteni, éppen akkor, amikor minden azon dőlt el, hogy ő személyesen teljesíti-e az Atyától kizárólag reá bízott küldetést, akkor imádkozó és virrasztó társakat kért maga mellé. Igen, a köz rövid út. Igen, az imádság a legrövidebb és leggyorsabb út Istenhez, - de ezen az úton egyszerre többen is elindulhatnak. Adja Isten, hogy így legyen ma este is!

Kossuth Rádió, 2011. január 23.