Mit álltok itt, nézve a mennybe? - hangzik az angyal kérdése a tanítványokhoz, akik szemtanúi és átélői voltak a feltámadott Krisztus mennybemenetelének. Drámai pillanat ez, hiszen még hátravan Krisztus ígéretének beteljesedése, hogy mennyei dicsőségbe való visszatérése után tanítványai megkapják a Szentlélek ajándékát, vagyis a szeretet, a józanság és bátorság lelkét, hogy általa az üdvösség üzenetét minden emberhez eljuttassák. Drámai pillanat azért is, mert a kérdés paranccsal folytatódik: a megdöbbent ámulat után elkezdődik a boldog Isten boldog evangéliumának hirdetése, a nagy munka, amely a világ végezetéig tart. Vannak, akik úgy magyarázzák ezt a pillanatot és az angyal kérdését, hogy nekünk az isteni titkok fürkészése helyett a kinyilvánított isteni igazságokra kell tekintenünk és azoknak kell élnünk. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a keresztyén élet nem szemlélődés, hanem tevékeny életforma. Ezeket a gondolatokat azért idézem most, mert a keresztyénség elfeledett ünnepére készülünk: áldozócsütörtökre, amikor Krisztus mennybemenetelét ünnepeljük. S lám, az előzőekből kitűnik, különös ünnep ez: nagy dráma van benne, beteljesedés és nyitás ez, lezárulás, ám a lezárult dolgok más dimenzióban való kezdete. Ami beteljesedett és lezárult: az Krisztus szabadító munkája - megtörtént halála, poklokra szállása és feltámadása, és íme, az Atya királyi székének jobbjára ült. Ami megkezdődött: az a Szentlélek kitöltetése és az egyház szolgálata itt a földön. Egyszerre állunk tehát a dicsőség és a küzdelem határán. Ezért mondjuk, hogy az egyház egyszerre éli át Krisztus dicsőségét és harcolja harcát az evangélium igazságáért. De azt is el kell mondanunk, hogy Krisztus mennybemenetelével nemcsak a bűn átka győzetett le, hiszen Ő eleget tett minden bűnünkért s megmutatta az Istenben való boldog élet titkát! Hanem azt is mondjuk, hogy mennybemenetelével a bűn okát is legyőzte. Mert a bűn oka az, hogy elorozzuk Isten dicsőségét és a magunk istene akarunk lenni. Krisztus mennybemenetele azonban visszaadja Istennek isteni dicsőségét és helyreállítja királyi uralmát. Sőt, ezzel egy új szolgálat is kezdetét veszi: a megváltó Úrként jár közben szüntelen érettünk, és a Ő nevében elmondott imádságokat kedvessé teszi Isten előtt. Kétezer éve az angyal a csodálkozó, megdöbbenésben álló tanítványokat küldetésükre eszméltette. Minket áldozócsütörtök ünnepe boldog reményünkre eszméltet: hiszen valljuk, hogy Krisztus visszatér majd a végső ítéletre, hogy szétválassza a kecskéket és a juhokat. De azért mondom, hogy ez boldog reményünk, mert az jön majd ítélni, Aki magára vette és elhordozta már az ítéletet, és az fog vétkeink fölött kegyelmesen ítélni, Aki minden bűnünk átkát elhordozta. Ezért mondjuk régi káténkkal, hogy felemelt fővel várjuk Őt. Áldozócsütörtökön a tanítványoknak el kellett hagyniuk a megdicsőülés földi színtereit, hogy a küzdő egyház szolgái és apostolai legyenek. De azóta mi mind felemelt szívvel és felemelt fővel várjuk azt a Krisztust, Aki kiszabadított nyomorúságunkból és eljön, hogy felemeljen minket a kegyelem örök világába. Felemelt fővel várjuk Őt!