23. püspöki jelentés

Dr. Szabó István püspök jelentése elhangzott a Dunamelléki Református Egyházkerületi Közgyűlés
2017. május 10-én tartott ülésén, Budapesten

Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés!

Tavaszon tanácsülést szoktunk tartani fontos ügyekben, az egyházkerületi intézmények gazdálkodását, illetve beszámolóit tekintjük át. Most mégis közgyűlést tartunk, Hegedűs Béla elhunyt főjegyzőnk megüresedett tisztére az egyházkerületi közgyűlés választást írt ki. A választójogi törvény szerint a választás eredményéről a Választási Bizottság az egyházkerületi közgyűlésnek tesz jelentést. Ez meg is történt. A választás nem fejeződött be. Sokan mondták, hogy a Választási Bizottság már a szavazatbontási számolás után megtehette volna, hogy kiírja a második fordulót. Itt is megjelenik egy jogi probléma. Úgy döntött a Választási Bizottság, hogy az eredményt a közgyűlés elé tárja, és ennek fényében fogja kiírni a második fordulót. A pünkösd utáni hétre beküldendő szavazatok optimális időnek látszanak. Némelyek megjegyezték, hogy pünkösd előtt is meg lehetne ejteni ezt a szavazást, de mégis az ünnepekre készülve sok esemény miatt bölcsebbnek látszott, hogy hagyjunk erre időt a presbitériumoknak. Kíváncsian várjuk a választás végeredményét.

Tíz pontot írtam fel, amelyben csak nagyon röviden néhány szót szeretnék szólni, a részletes beszámolót majd az őszi közgyűlésen mondom el.

Először szeretnék utalni arra, amiben benne élünk, a múltkor is tréfálkoztam ezzel, most már kénytelen vagyok egyre komolyabban venni, átköltöttük a magyar nótát: száz forintnak 500 a fele, minden ötszázról szól, a reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük. Mégis, komolyra fordítva, a sok ünnepi alkalom, megemlékezés, konferencia, kiállítás, rendezvény szervezése közepette engedjék meg a közgyűlés tagjai, hogy néhányat kiemeljek. Semmiképpen sem azzal a szándékkal, hogy az összes többit háttérbe szorítsuk vagy lekicsinyeljem. Inkább a bőség zavaráról szeretnék szólni. Az egyik legfontosabb, a Debreceni Zsinatunk 450. évfordulója. Júniusban, Debrecenben Emlékzsinatot tartunk. 1567-ben – vegyük így – alakult meg Magyarországon a református egyház, ha a megalakulást hitvallási irathoz kötjük, a Debreceni Zsinat végzéseiben szerepelt a záradékban, hogy ugyanezen a Zsinaton 1567-ben a II. Helvét Hitvallást a Zsinaton részt vevő egyházmegyék küldöttségei elfogadták. Erről fogunk emlékezni a Zsinaton. A küldöttek természetesen ott lesznek, de mindenkit szeretettel várunk. Egyházunk honlapján van egy refo.500 rovat, minden részletes programot meg lehet ott tekinteni.

De talán nemcsak a hálás megemlékezés az ok, amiért egybegyülekezünk, hanem azért is, hogy megerősödjünk a hitünkben. A hitben való megerősödés vágya nemcsak szép és kedves óhaj vagy illendő magatartás. Ma igen erős sodrások távolítanak bennünket legjobb meggyőződéseinktől. A Facebook korában, szelfi-kultúrában élünk, mindenki szeret magáról szép arcot mutatni. Lassan valóban úgy lesz, hogy önmagunk leszünk önmagunk identitása. De a mi identitásunk Jézus Krisztus. Minden igazi hitvallás, így a II. Helvét Hitvallás is a mennyei Atya kinyilatkoztatását visszhangozza, őt hallgassátok. Vagyis Debrecenben nemcsak a Helvét Hitvallásra emlékezünk, nemcsak a Debreceni Zsinatra, nemcsak az elkészült új fordítást fogjuk használatba venni, hanem egyúttal megerősítjük a régi atyák elkötelezését a II. Helvét Hitvallás iránt.

Még néhány programot szeretnék megemlíteni. Megnyílt két héttel ezelőtt a Nemzeti Múzeumban Ige-idők címmel egy nagy, egészen őszig tartó kiállítás, amely a magyarországi reformációt próbálja bemutatni, elsősorban a tárgyi kultúrán keresztül. Mindenki számára ajánlom ezt a kiállítást: iskolai csoportoknak, gyülekezeti csoportoknak, presbitériumoknak, közösségeknek is, de egyénileg is látogatható.

Akik a Kálvin tér felé járnak, bár Kálvin szerint éppenséggel az ember az egyetlenegy olyan teremtmény, aki fel tudja emelni a fejét, az állatok csak lógatják, mégis ajánlom mindenkinek, hogy a Kálvin téren járva nézzen le a földre. Egy igen érdekes installáció látható, 95db 60x60 cm-es kőlapra két oldalra idézetek vannak felvésve, egy-egy idézet egy reformátortól, többnyire Luthertől, Kálvintól, Zwinglitől, Bullingertől, Méliusz Juhász Pétertől, Szegedi Kis Istvántól, és mellette egy XIX-XX. századi magyar gondolkodónak, írónak, művésznek egy-egy gondolata. Érdemes a kettőt együtt olvasni, különös asszociációk támadhatnak belőle.

Nagyváradon fogjuk ünnepelni május végén a református egyház egység-ünnepét, aztán Miskolcon lesz reformációs emlékünnep, utána Debrecenben lesz a 450. évforduló megünneplése. Külön ünnepünk lesz a Felvidéken, Losoncon a Ráday kripta felújítása, amely a magyar Külügyminisztérium jóvoltából és némi egyházkerületi segítséggel történt. Ez a Ráday család egyik nagy temetkezőhelye. Igen elhanyagolt állapotban volt, ez most megújult. Ott is fogunk tartani emlékünnepet. Mi, dunamellékiek különösképpen is, hiszen Dunamellék életében a Ráday család rendkívül fontos szerepet játszott. A Délvidéken is lesz 500 éves emlékünnep, aztán Erdélyben. Nyáron lesz a Csillagpont, szintén a reformáció jegyében, Kanadában lesz a diaszpóra-ünnep, főleg a Kanadában, Amerikában élő református diaszpóra ünnepe. Közös zsinatot tartunk ősszel, az evangélikusokkal, a Parlament is tart emlékülést, október 31-én lesz az országos nagy ünnep, és rengeteg regionális találkozó van megyékben, gyülekezetek szerveznek, egyházmegyék szerveznek különböző utakat, túrákat, nem csak Magyarországon. Sokan indultak Svájcba a genfi emlékhelyeket meglátogatni. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel, erősödjünk meg hitünkben és legjobb meggyőződésünkben.

Másodsoron szeretnék arról szólni, hogy az ünneplés közben tisztújítás is végbemegy egész egyházunkban. Erre az esztendőre esik a presbitériumi tisztújítás. Szeretnék e helyről is köszönetet mondani a Presbiteri Szövetségnek, hogy ajánlásokat fogalmazott meg a tisztújítás kapcsán. Nem annyira a menetrendjére nézve, hiszen az mindenki számára világos és tiszta, ezt a Zsinat is közzéteszi. Egy a lényeg, hogy 2017 legvégére minden határidőt beszámítva, tehát visszafelé kell számolni az időt, a gyülekezeti választó-, jelölőbizottságokat felállítva minden gyülekezetben a meghatározott szám szerint végbemenjen a tisztújítás. Néha meglep, amikor értesülök arról, hogy gyülekezetek úgy döntenek, maguk a presbitériumok, hogy a presbitérium létszámának a csökkentését kérik. Néha meglep, és nagy örömmel, ahol a presbitérium létszámának a növelését kérik, van ilyen is. Mind a kettő mutat valamit, nem biztos, hogy sokat, de mutat valamit a gyülekezeteink helyzetéről. Olykor sajnos erről is őszintén kell szólni, mutat valamit a lelkipásztor, a lelkipásztorok és a presbiterek viszonyáról. Azért is érdekes ebbe így beletekinteni, mert a népmozgalmi adataink – erről majd ősszel fogok részletesebben szólni – azt mutatják, hogy nagy léptékekben stabil állapotban vagyunk. Nem csökken, hanem tulajdonképpen a demográfiai adatokhoz képest nő a keresztelők száma, nő az esküvők száma, nő a konfirmandusok száma, csökken a temetések száma, és a gyülekezetek anyagi bevételei is nőnek infláció fölötti mértékben. Ilyen helyzetben a presbitérium létszámának a csökkentése – ha jól fogjuk fel – azt jelenti, hogy a presbitériumok szépen lassan átalakulnak, és megszűnnek reprezentatív testületnek lenni. A XIX. sz. ideálját talán magunk mögött hagyjuk, amikor a presbitériumot tartották a nép hangjának, és dicsekedtünk azzal, hogy milyen demokratikusak vagyunk, hiszen ott van a gyülekezetben megválasztottan a nép hangja, és szépen lassan a szolgálatok minőségére kerül majd a hangsúly. Tiszta szívemből kívánom, hogy az újonnan megválasztott, megújuló, részben átalakuló presbitériumok első renden a gyülekezeti szolgálatokat tekintsék fontosnak. Valóban gyülekezeti tisztségnek tekintsék, feladatnak tekintsék azt a szolgálatot, amivel őket a gyülekezetek megbízzák. De kiváltképpen pedig a békességet és a jó rendet kívánom. Hat évvel ezelőtt rendkívül boldog voltam, hogy nem ismétlődött meg a 12 évvel ezelőtti. 12 évvel ezelőtt viták, eljárásjogi huzavonák, igazgatási eljárások kísérték néhány helyen a tisztújítást. 6 évvel ezelőtt ilyen nem volt. Remélem, hogy nem a 12 évvel ezelőttit, hanem a 6 évvel ezelőttit tudjuk megismételni. Szépen, békességben, jó szellemben, a lényeget szem előtt tartva folytassuk le a választásokat.

Szeretnék röviden szólni építkezésekről, pályázatokról, beruházásokról. Mindannyian tudjuk, erről többször beszámoltunk, az elmúlt esztendő végén a kormányzat nagy összegű támogatásokat adott a református egyháznak is. Ezeket azóta is kívül és belül viták kísérik. A külső firtatásokra e helyről is csak annyit tudok mondani, hogy ezeknek a támogatásoknak a döntő hányada ún. közszolgálati célokat szolgál, közoktatási intézmények kapták ezeket a támogatásokat. Iskolák és óvodák fognak épülni, azt hiszem, ezen nincs mit firtatni. A támogatások kisebbik része, ez is jelentős rész, újonnan épülő templomokat szolgál. Azt gondolom, erről sem kell nekünk a magunk körében vitatkoznunk. Arról lehet, hogy miért azok kapták, akik kapták és miért nem azok, akik szintén szerepeltek a listán. Alázattal és jó szívvel újra és újra felajánlom közgyűlésünknek, egyházkerületünk minden gyülekezetének, hogy nagyon jó szívvel járok közben, ezt nagyon jó szívvel teszem. De hogy a közbenjárásom nem száz százalékosan sikeres, nagyon sajnálom. Minden igényre nem érkezett pozitív válasz. Most ez a helyzet. 2015 elején, mindenki emlékszik, egyházkerületünkben összegyűjtöttük a beruházási igényeket. Ezeket csoportosítottuk. Ezeknek a döntő többsége felújítási igény volt, renoválási vagy átépítési igény. Egy része volt új építkezés. A tavalyi év végi döntés erre a kisebb részre vonatkozott. Egyetlen forintot nem kaptunk a tavalyi év végi döntés során toronyjavításra, kerítés-átépítésre, parókiabővítésre, azok majd – reményeink szerint – más döntésből és forrásból fognak megérkezni. Vita kíséri ezeket a támogatásokat más oldalról is. De e helyről is szeretnék kérni mindenkit, ha a magunk körében vitatkozunk is, ha lehet, ne vigyünk bele ezekbe a támogatásokba, illetve ezek megítélésbe a kelleténél több ideológiát. Ha szabadok vagyunk kérni, márpedig szabadok vagyunk kérni, egyházi törvényeink szerint az egyház adományokat kér és elfogad. Minden vasárnap hirdetjük az adakozást. Kiküldjük az egyháztagoknak udvarias levélben a csekket, hogy ne felejtsék el befizetni egyházfenntartói járulékukat. Ha céljaink vannak, közadakozást hirdetünk. Az adó 1 %-át fel lehet ajánlani, ezt is hirdetjük. Tehát ha szabadok vagyunk kérni és elfogadni, akkor attól még nem veszítjük el a szabadságunkat, ha támogatásokat elfogadunk.

Mint jeleztem, más ügy a folyamatos felújítások kérdése. Sokféle pályázatot írtak ki, vannak, akik nyernek ezeken a pályázatokon, vannak, akik nem nyernek, van, ahol ez orvoslást kíván, van, ahol utána kell járni. Nem, mint dunamelléki püspök, hanem mint zsinati elnök ajánlom a Zsinaton működő pályázati referatúra munkáját, az ott dolgozó munkatársak egyik feladata, hogy bármelyik gyülekezet megkeresésének eleget tegyenek, a pályázat beadásában segítsenek. Van, aki bizonytalan, vagy nem igazodik el a pályázatokban, e helyről is buzdítom őket, forduljanak nyugodtan akár a kerülethez, akár a zsinati pályázati referatúrához.

Ma intézményeinkről fogunk beszélgetni. Egy-egy szóval csak szeretném a beérkezett jelentések alapján jellemezni a helyzetet. Kerületi fenntartású intézményeink, így iskoláink is jó rendben működnek, igen szoros gazdálkodással. Gyűjteményeinkről annyit szeretnék szólni, nagy örömünkre a Bibliamúzeum megnyílt, megtekinthető, ünnepélyesen megnyitottuk. Az anyaga folyamatosan bővül. A könyvtár is tud bővülni és fejlődni. Az egyházmegyei levéltárak dolgában döntöttünk, Kecskeméten helyezzük el az egyházmegyei levéltárakat, oda lehet bevinni azokat az anyagokat, amelyek már nem szükségesek, hogy helyben, egy egyházmegyénél legyenek. Konferenciatelepeinkről is igyekszünk gondoskodni, Mátraházáról, Galyatetőről, Tahiról. Mindannyian szorosan gazdálkodnak – úgy látom, hogy jól. Az ő létük, működésük mindannyiunk javát szolgálják. Azt is kívánom, hogy akármelyik helyen, Mátraházán, Galyatetőn vagy Tahiban tartandó konferenciákon, együttléteken, táborozásokon mindenki megtapasztalja az igazi célt, a lelki elmélyülést, hitben való megerősödést.

Jelentést fogunk hallani a lelkésztovábbképzésről. Ehhez csak azt a megjegyezést szeretném fűzni, hogy a Zsinat Elnökségi Tanácsa elvi megállapodást hozott, minek értelmében kimunkáljuk, és felállítjuk az Országos Lelkipásztori Intézetet. Jelenleg országos szinten nem tartjuk nyilván lelkipásztorainkat. Minden kerület és minden megye nyilvántartja, ismerjük a törzskönyvi lapok rendszerét. Országos szinten egyetlen nyilvántartás van, a Lelkipásztori Nyugdíjintézet. Szeretnénk egy lelkipásztori intézetet felállítani, ahol a lelkipásztorok életpályáját követni lehetne, és regisztrálni lehet – megegyezések szerint – többek között a lelkész-továbbképzésen szerzett pontokat, illetve ki lehetne munkálni a továbbiakat. Ez nem érinti az egyházkerületben fáradozókat. Fontos feladat ez.

Némiképpen átalakul az V-VI. évesek képzési formája is. A Hittudományi Kar új képzési rendet vezetett be. Szeretnénk a mentorokat magukat is jobban felkészíteni erre a feladatra, és a korábbi döntések értelmében a mentori munkát is szeretnénk nem nagy összeggel, de valamivel honorálni, hiszen a lelkipásztorok, akik a jövendő lelkipásztor nevelésében foglalatoskodnak, nehéz és felelősségteljes munkát végeznek.

Az egyetemi lelkészség kapcsán azt szeretném elmondani, hogy régóta fontolgatjuk, beszélgetünk erről, és ebben az évben szeretnénk is a Budapesten folyó egyetemi missziókat valamilyen módon integrálni. Rendkívül fontos és szükséges feladat, és kívánjuk, adja Isten, hogy még több helyen, egyetemi városokban, nemcsak Budapesten, de Budapesten legfőképpen még több egyetemi missziói lehetőség legyen, bővüljön ez a munkaág.

Az egyházmegyék előző évi gazdálkodásáról is lesz szó, láthatjuk majd a jelentésekből, eltérő helyzetekben gazdálkodnak az egyházmegyék, de igen gondosan.

Új vizitációs kérdőív készült, és ehhez egy új típusú adminisztráció. Ez sok feladatot és gondot jelentett, de az én személyes gyülekezeti lelkipásztori tapasztalatom szerint, néhány technikai döccenőtől eltekintve, ez az új típusú gyülekezeti adminisztráció és adatszolgáltatás nagymértékben meg fogja könnyíteni az egyházkerület dolgát, az egyházmegyék dolgát, és legmélyebb meggyőződésem szerint a gyülekezeti, egyházközségi adminisztrációt is. Éljünk ezzel a lehetőséggel, a digitális rendszerek rendelkezésre állnak, rá kell kapcsolódni, meg kell nézni ezt az új típusú gyülekezeti adminisztrációs panelt, nagyon rövid idő alatt megtanulható és használható. Egy fanyar megjegyzést hadd tegyek. Segédlelkész koromra gondolva azt tudom mondani, hogy kb. tízszer annyi időt kellett segédlelkészként kézi alapú adminisztrációval tölteni, ha csak arra gondolok, hogy az egyházközség választói névjegyzékét – ez a Salétrom utcában volt, akkor az ezer fölött volt – minden esztendőben le kellett gépelni szépen. Vagy egy körlevelet, az akkori szabályok szerint átütőpapírral, 7 példányban tudtuk legépelni, és kb. 800-at küldött ki a gyülekezet, tehát százszor le kellett gépelnem egy körlevelet. Nem értem azt, aki ma panaszkodik az adminisztrációra, ezek ma gombnyomással történnek. Természetesen tudom, hogy a digitalizáció hozza azt a kísértést is, hogy akkor még többet, még azt is, még ezt is, még mindent. A digitális adminisztráció lehetősége az, hogy ha rögzítettünk adatokat, akkor azokon már csak a változtatást kell átvezetni.

Egyik egyházmegyénkben, a Bács-Kiskunsági Egyházmegyében a megüresedett esperesi tisztségre lezárult a választás. E helyről is szívből gratulálunk Bán Béla megválasztott esperes úrnak, Isten áldását kívánjuk munkájához és szolgálatához! Egy másik egyházmegyénkben nyugdíjba vonulás miatt megüresedett az esperesi tisztség. Ott is elindult a választás, korábban, mint Bács-Kiskunban, sajnos a választási folyamat nem zárult le, igazgatási per kísérte, a bíróság döntött, a bíróság értelmében a jelölést nem, de a választást újra le kell folytatni. Azt kívánom tiszta szívemből, hogy békességben, egymás iránti szeretetben menjen végbe az új választás, és reméljük, hogy ősszel már jelenthetjük, hogy ott is megtörtént.

Egyetlenegy szót szeretnék szólni a Zsinaton folyó törvényhozásról. A Zsinat előtt a régi törvények revíziója folyik, azt hittem, ez gyorsabban megy. A jogászok azonban meggyőztek arról, hogy új törvényt sokkal könnyebb alkotni, mint a régi törvényt átalakítani, pontosítani, módosítani. A ránk váró Zsinaton a gazdasági törvénynek, a nyugdíjtörvénynek és a választási törvénynek néhány módosítása szerepel, reméljük, hogy ezek tovább segítik a szolgálatot.

A felsorolásokban az utolsó a kormány és az egyház megállapodása. Tavaly kezdődött el ez a folyamat. Egyházi részről a tárgyalóbizottságok befejezték a munkájukat, megtörtént a lényeges dolgok rögzítése, a kormány által kiküldött bizottsággal több ízben tárgyaltunk, három minisztérium vesz részt a tárgyaláson. A magunk részéről a munkát befejeztük, most kormányzati oldalon folyik a munka. Reményeink szerint ez a munka májusra befejeződik, és még ebben az évben, akár még júniusban meg tudjuk kötni az új megállapodást. Lényeges új elemet nem tartalmaz, az elmúlt tíz-egynéhány év változásait rögzíti ez az új megállapodás. Azóta sok minden végbement a törvényhozásban is, elsősorban az ún. közfeladat-vállalás finanszírozása tekintetében, az 1 % felajánlása tekintetében, a református egyház működése, általában az egyházak működése garanciái tekintetében tartalmaz újonnan megfogalmazott elemeket. Reményeink szerint a két hét múlva tartandó Zsinaton, ha nem is a végleges szöveget, de annak a lényeges vázlatát be tudjuk majd mutatni.

Még egy: pünkösd következik. Pünkösd a beszéd csodája. Azt is szokták mondani, hogy pünkösd Bábel megfordítása. Az összezavarodott nyelvű embervilág pünkösdkor azt tapasztalja, amit a pünkösdi zarándokok mondtak: hogyhogy mindannyian a magunk nyelvén halljuk, hogy az Isten nagyságos dolgairól beszélnek? Ez az evangéliumhirdetés, az Isten jó híre elhirdetésének fölülmúlhatatlan csodája. Mai pünkösdünkön igazán szerény ez a reményem, mégis égető, hogy adjon az Isten nekünk egy nyelvtisztító csodát is. Az egész nyugati civilizációban eluralkodni látszik, az, amit latinból érkező, de angolszász kifejezéssel villifikációnak neveznek. Hétfőn részt vettem a köztársasági elnök eskütételén, és igen megrendített engem is személy szerint a köztársasági elnök beszéde, aki éppen az eldurvult közbeszéd okán annak adott hangot, hogy veszélyeztetve látja mindazt, amit az elmúlt 27 évben, szabadságunk idején ez az ország elért. A sárdobálás, a gyalázkodás régi ügy. Ennél sokkal súlyosabbnak érzem azt, amit még egyszer mondom, villifikációnak neveznek. Nincsenek érvek. Indulatok sincsenek. Heves viták sincsenek, összecsapások sincsenek, csak a másik inszinuálása, tisztességének, emberi méltóságának, hitelének, szava igazának a megkérdőjelezése. Nincs ellenérv, a másik személyét kérdőjelezzük meg, ezt nevezik villifikációnak, amikor meggyanúsítunk valakit, amikor pl. magáról beszél, és azt mondjuk: hazudik. Nem is mondjuk, állítjuk. Nem is kérdezzük, kijelentjük. Nem érvet mondunk, nem ellenérvet mondunk, nem vitában feszülünk egymásnak, nem diskurzus folyik, hogy a végén legyen konszenzus, nincs konszenzus-szándék, eleve diszcenzussal, villifikációval indul a történet. Ezt látjuk szélrül-szerte Magyarországon is. Csak kívánni tudom, hogy egyházunkban ez ne jelenjen meg, ne uralkodjon el, ne hasson át bennünket. Az apostolt idézem újra meg újra: semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék. Az igazság beszéde, az evangéliumi jó hír, az Isten szava nem mindig könnyű szó. Az igazság nem mindig könnyű, olykor nehezen hordozható el. Nemcsak az a helyzet, hogy mi kérdezünk, és Isten válaszol. Isten is szokott kérdezni, sokszor nagyon súlyosakat. Ajánlom Jób könyve végét mindenkinek. Úgy érzem néha, hogy elpazaroljuk és elszórjuk szabadság-időnket. Most már az egyházról beszélek. Talán túl jól megy a sorunk. Gondoljunk az üldözött keresztyénekre. Ott aztán nincs vita, ott a Krisztus neve megvallásáért üldöztetés, börtön, halál, szájba verés jár. Éljünk hálás szívvel az Istentől kapott szabadsággal, és a szabadság ne legyen a gonoszság palástja, tiszteljük meg a másikat, ha ellenérvünk van, mondjuk el, ha vitánk van, mondjuk el, ha ellenvetésünk van, mondjuk el, ha kemény, akkor kemény, de attól tartózkodjunk, hogy a másik ember hitelét, emberi tisztességét, becsületét, szavainak őszinteségét megkérdőjelezzük, őt magát személyében villifikáljuk. Az evangélium egyik lényeges vonatkozása, hogy Isten felülmúlhatatlan szeretettel hajol hozzánk. Ha jól értjük azt, amit Luther, Melanchton, Kálvin, Zwingli, Bullinger és a reformátorok oly sokat hangoztattak a megigazulás kapcsán, amit megigazulásnak nevezünk, nevezetesen, hogy Jézus Krisztus érdeméért – Ő az egyetlen érdem – Isten minket, bűnösöket és elveszetteket igaznak nyilvánít, nem a magunk érdeméért – akkor éljünk ezzel. Isten így hajol hozzánk Krisztusért, és csak Krisztusért igaznak tud bennünket látni. Krisztusért, és csak Krisztusért megszentel bennünket. Krisztusért, és csak Krisztusért meghív bennünket az új életre és a mennyei üdvösségre. Isten nem villifikál, hanem szanktifikál. Jövel, Szentlélek Úristen! Kívánom mindenkinek ezt a pünkösdi csodát, kívánom a boldog igehirdetést, kívánom a fénylő arcú gyülekezeteket, kívánom, hogy konfirmandusaink hitükben megerősödve, a gyülekezet boldog közösségében növekedjenek, kívánok mindenkinek Istentől megáldott gazdag pünkösdi ünnepet! Köszönöm, hogy meghallgattatok.