Áhítat, 2022. május 31.

Ef 2,11-22
Balog Zoltán püspök

Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 

Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 

Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által.

Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 

miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Kol 2,14 

Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, Kol 1,20 

és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Ézs 57,19 

Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Zsolt 122,3-4; 2Móz 12,48 

Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 

akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 

és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.

Ef 2,11-22

Csatolt állományok