Jaj a vérontó városnak! Az egész csupa hazugság, rablással van tele, nincs vége a zsákmányszerzésnek. 

Csattog az ostor, dübörög a kerék, lovak dobognak, harci kocsik robognak, 

lovak ágaskodnak, kardok ragyognak, dárdák villognak, tömérdek a halálra sebzett, rengeteg a hulla, számtalan a holttest, lépni se lehet a hulláktól. 

Mert rengeteget paráználkodott ez a parázna nő, a szépséges és bűbájos asszony, aki népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket bűbájával. 

Én most rád támadok – így szól a Seregek Ura –, ruhádat az arcodra borítom, megmutatom meztelenségedet a népeknek, gyalázatodat az országoknak! 

Szemetet szórok rád, megszégyenítelek, és pellengérre állítalak. 

Aki csak lát, menekül előled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive! Ki sajnálja? Hol találnék olyanokat, akik részvéttel vannak iránta? 

Alszanak már pásztoraid, Asszíria királya! Nyugosznak előkelőid. Elszéledt néped a hegyeken, nincs, aki összegyűjtse. 

Nincs enyhülés bajodra, sebed gyógyíthatatlan. Akik híredet hallják, mind tapsolnak, mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!

Náhum 3,1-7, 18-19