Galata 3,23 - 4,7
Balog Zoltán püspök
Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.
De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.
Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.
Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.
Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek,
hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig.
Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra.
De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,
hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.
Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!”
Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.
Galata 3,23 - 4,7