Áhítat, 2021. május 18.

Bírák 7,15-18
ApCsel 13,16-20
Somogyi Péter főjegyző

 

Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az Úr Midján táborát! 

A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba. 

Majd ezt mondta nekik: Figyeljetek engem, és ugyanazt tegyétek; amikor elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit majd én teszek! 

Ha megfújom a kürtöt én, meg mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket a tábor körül mindenütt, és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért!

Bírák 7,15-18


 

Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! 

Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. 

Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. 

És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. 

Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.

ApCsel 13,16-20

Csatolt állományok