Ekkor így szólt Péter: "Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged."
Ő pedig ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet."

Lk 18,28-30

A humorrovat részével kezdjük. Egy reggeli áhítaton magát megnevezni nem akaró professzorunk Bibliáját kinyitva ezt az igét olvasta fel, az igeszakasz elejét: aki el nem hagyja házát, szüleit, testvéreit, gyermekeit az Isten országáért… majd a felolvasást lezárva a következőképpen imádkozott: Köszönjük Urunk, hogy Te ezt nem gondoltad komolyan. Picit elképedtünk a szemezgetés kapcsán, mert, hogy úgy gondolom, hogy Jézus nagyon is komolyan gondolta, és ott sokan voltunk a teológiai hallgatók között, akik ugyanígy gondoltuk, mert nem ezzel záródik ez a pár jézusi mondat, hanem azzal, hogy folytatja a sok minden feladásnak a jutamát, mert, hogy azt mondja Jézus, hogy senki nincs, aki többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világban pedig örök életet. Egyáltalán nem arról van szó, hogy csak elvenni akart volna Jézus az övéitől. Picit jellemzi az is, hogy Péter kérdezi ezt meg Jézustól, aki örök lobbanékony emberségét hirdeti az evangélium lapjain, és éppen azért kérdezi meg Jézust, mert sok mindent elhagytak javakat, anyagiakat, lelkieket, szellemieket, és kérdezi, hogy mi a jutalom? Jézus pedig elmondja, hogy a jutalom sokkal több, mint amit itt az emberi életben mi elgondolhatnánk, vagy fontosnak tartunk, vagy gyűjtögetünk, és erre próbálja felkészíteni az övéit, aztán elég furcsa a folytatás, mert azt sem takargatja Jézus, amit neki kell végigélni, és nyilván magát ilyen értelemben is a tanítványok elé adja példaként. Elmondja nem rejtegetve a mélységeket, megpróbáltatásokat, amit, mint Isten Fiának el kellett szenvednie, soha nem beszélt azonban úgy a haláláról Jézus, nem beszélt a megcsúfoltatásáról, a három napos csöndről, a kereszthalál után, hogy ne fűzte volna hozzá, hogy feltámadás is lesz, és a feltámadás témájával ne zárta volna le ezt az egész kérdéskört. Itt is erről van szó, hogy miközben Péter a maga emberi odaszánásának a jutalmát kéri számon Jézustól, aközben az Úr Jézus arra emlékezteti a tanítványokat, hogy ugyanabban gondolkodhatnak jutalomként, amiben ő maga is látja a jövendőt, lesz mélység, lesz megpróbáltatás, lesz sokféle megcsúfoltatás, de Isten az övéig nem hagyja magukra és nem hagyja jutalom nélkül. Sokat mondó a beszélgetés lezárásának a megfogalmazása Lukácstól, hogy nem értették. Mert valahogy úgy vagyunk kihegyezve, hogy a sok szóözönből, amit hallunk, szeretjük kiszűrni azokat, amik számunkra fontosak, azokat rögtön meghalljuk, ami a nem szeretem részéhez tartozik a dolgoknak, azt pedig mint ha elengednénk, vagy nem tudnánk feldolgozni, vagy nem értjük meg. Benne van itt is a saját emberi gyarlóságunk a hallgatásunkban, az oda nem figyelésünkben. Ettől még Jézus – úgy gondolom – mélységeken és magasságokon át is vezet, és nem feledkezik meg az övéiről, akik nagyon emberként, nagyon egyszerű fogalmak között, és nagyon egyszerű emberi – milyen jutalmam van – kérdéskörben mozognak, az a jutalom az el van készítve, a neveink fel vannak írva a mennyben, és számon vagyunk tartva arra a napra. Adjunk hálát ezért, és készüljünk így az ünnepre, hogy ha ilyen kérdések eszünkbe jutnak, akkor tudjuk, Nála biztos a kegyelem, Nála biztos a korona, az Általa elkészített dicsőség. Ámen