Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: "Kinek mondanak engem az emberek?"
Ők így feleltek: "Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül."
Jézus tovább kérdezte őket: "Hát ti kinek mondotok engem?" Péter így válaszolt neki: "Te vagy a Krisztus."
Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek őróla.
Márk 8,27-30

Azt hiszem, hogy a mai szakasz elején szóló néhány vers egy nagyon fontos pillanatot rögzít a Márk evangéliumában. Aki olvassa az evangéliumot, ahogy mi tesszük sorozatosan, a messiási titok az egy fontos kulcskérdése a Márk evangéliumának. És a kérdése Jézusnak a tanítványok felé, hogy kinek mondják őt az emberek, az éppen egy olyan helyzetben és olyan vidéken hangzik el, amely kívül esik a Szentföld területén. Cézárea Filippi pogány vidék, mert az a bizonyos Fülöp, akiről a nevét is kapja, a császár-kultusz megjelenítését is ígérte, de a Baál-kultusz is megjelent, sőt ez a szülőföldje annak a nagy Pánnak, akit a mi kötészetünk is megörökít. Vallásilag nagyon érdekes, erősen szinkretista pogány területen hangzik el a kérdés is. A válaszok sorban finom képzavarral szólnak: némelyek Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, mások egynek a próféták közül. Részben valóban fedi is az összes véleményt, azt, amit Jézus személyének titka takar. De ki mondja ki az abszolút találatot? Az a Péter, aki az oszlop-apostolok egyike, és aki véletlenül rátalál a feleletre: te vagy a Krisztus, a Felkent, a Messiás. Ha folytattuk volna a mai szakaszt, szerintem mindenki tovább is olvassa vagy olvasta már ezt a részt, akkor rögtön ezután az következik, hogy elkezdi tanítani a Messiás voltáról a tanítványait, hogy sokat kell szenvednie, sok meghurcoltatásban lesz része, és egyébként letiltja őket arról, hogy ezt továbbadják, és nyilvánvalóan azért izgalmas, hogy miért tiltja le őket Jézus, mert különben butaságokat beszélnének. Nem véletlen, hogy a messiási titoknak ki kell bomlania. Mindennek rendelt ideje van. Annak lépésről-lépésre kell kibomlania, és egyre világosabbá válnia, és ő maga, a Messiás tanít meg arra, hogy helyesen lássuk és értsük az Ő szolgálatát, nehogy félre értsük, különösen nem abban a zsidók által nacionalista félreértésnek nevezett dologba helyezzük el, ahova szívesen betájolták a maguk messiási elképzeléseit. De nemcsak ezért lényeges ez a történet, hogy Péter rátalál, és igazán nem tudja mit mond, amikor Krisztusnak nevezi Jézust , hanem hogy ennek majd ki kell bomlania. Azért érdekes a történet, mert – úgy gondolom – annak a leglényegéről ad híradást, ami minden generációnak feltett kérdés. Ugyanis, ha komolyan vesszük, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei vannak, és minden új generációnak el kell sajátítania, hogyan is leszek Isten gyermekévé, akkor erre a kérdésre mindannyiunknak felelni kell. Ti kinek mondtok engem? Erre a kérdésre valamennyien akár körbe akarjuk megérteni a jézusi titkot, akár telibe találunk, mindenképpen egy felismerésen kell alapulnia, és egy Krisztushoz kötődésen kell nyugodnia. De akkor lesz ez hiteles, és akkor lesz ez helyénvaló, ha Tőle taníttatunk. Ilyen értelemben a legfontosabb, nekünk szóló egzisztenciális kérdés is ez. Mert magamat is betájolom azzal, hogy hogyan válaszolok erre a kérdésre. A magam helyét, szerepét is meg kell, hogy találjam ebben a kérdésben a gyülekezetben, az Isten népe táborában, és helyretesz ez a dolog. Én nagyon emlékszem Vályi Nagy Ervin tartott valamikor egy áhítatot erről az igéről, és ő arra hegyezte ki, hogy miért pont a határvidék területén van ez a kérdés föltéve a tanítványoknak. Itt nem vagytok biztonságban, itt idegen földön jártok. Itt más vallások különböző megjelenései között kell erről a kérdésről dönteni. Úgy gondolom, nagyon igaz és nagyon szép példája volt ez a Vályi Nagy Ervin-i biztatás, bátorítás felénk, teológusok felé arról, hogy ilyen közegbe mentek ki ti is. Nem egy keresztyén világba kezditek a lelkészi szolgálatot, és nem egy könnyű világban kell megfogalmazni, hogy ki is nekem Krisztus. Hogy hogyan is kapcsolódom az Ő szolgálatához, életéhez. Hogy mit fogok tenni azzal, hogy Krisztus tanítványa vagyok? A hitvallástétel, amelynek a kérdése elhangzik, amelyre jönnek a tanítványoktól a válaszok, az minden nap tisztázza a mi viszonyainkat, a mi alapjainkat, a mi helyen lételünket is – úgy gondolom– nemcsak ott és akkor, amikor Jézus feltette a tanítványoknak ezt a kérdést, hanem itt és most is újra és újra elővehető és újra és újra megválaszolható. Nem a szavaink válaszolják meg. Ha Péter beletrafált is, és jól használta a szavakat, nem fedte le a teljes valóságot, majd még most tanulja meg Péter egészen odáig, hogy háromszor el is árulja Krisztust, aztán háromszor megsiratja, hogy árulóvá lett. Végig kell menni neki ezen az egész úton ahhoz, hogy tartalommal telítődjön meg ez a telibe trafált mondta, hogy te vagy a Krisztus. És éppen a Péter-i élet mélysége, magassága, megpróbáltatása, néha heves és hősiesnek tűnő helytállás készsége, és néha pedig a gyáva megfutamodása hitelesíti azt, ha nincs Krisztus, ha neki nem Krisztusa van, Péter már régen elsüllyedt volna a vízben, szétesett volna, mint tanítvány. Péter már régen kihullott volna azon a rostán, amit a tanítványi körben elhívatást jelentett volna. Ezért fontos ez a szakasz – úgy gondolom – a mi életünk számára is, a mi szolgálatunk számára is, és kívánom valamennyiünknek, hogy szavakkal és élettel, életünk tartalmával, mélységével és magasságával, bukásaival és örömeivel tudjuk hitelesíteni, hogy te vagy a Krisztus. Van egy másik nagyon szép hitvallás, ahol hasonlóképpen megfogalmazódik ez: kihez is mehetnénk? Te vagy a Krisztus, örökéletnek beszéde van tenálad.
Ámen