Márk 10,46-52
Peterdi Dániel főjegyző
Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett.
Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: "Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!"
Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: "Dávid Fia, könyörülj rajtam!"
Jézus megállt és ezt mondta: "Hívjátok ide!" Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: "Bízzál! Kelj fel! Hív téged!"
Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.
Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: "Mester, hogy újra lássak."
Jézus ekkor így szólt hozzá: "Menj el, a hited megtartott téged." És azonnal újra látott, és követte őt az úton.
Márk 10,46-52
Úgy gondolom, hogy a bibliai történetek közül a legkedvesebb történetek közé tartozik Bartimeus története. És az is érdekes, hogy milyen környezetben jelenik meg ez a jelenet. Út széléről hogy kerül a fő sodrásba vissza Bartimeus. Az út szélén azért található, mert a Jerikóból Jeruzsálembe vezető út elég sok emberrel van ilyenkor tele, páska ünnepre megy Jézus is és a tanítványok is, és mennek azok a papok, léviták, akiknek egy jó része Jerikóban lakott, és a törvény előírása szerint – 20-22 km-re vagyunk Jeruzsálemtől, – aki ilyen távolságban élt, annak fel kellett menni a templomba a páska ünnepre, és aki csak tehette, egészséges férfi ember volt, az útrakelt ilyenkor. Azon se kell csodálkozni, hogy Jézus a tanítványaival megy, hiszen a beszélgetésben patetikus módon tanít Jézus és tanulnak tőle a tanítványok, és útközben is megtörténhet, hogy elmondja a maga dolgait, a maga tanításait, és nyilván a legfontosabb nem is az, amit mond, hanem amit cselekszik a páska ünnepre igyekezve. Bartimeus ezt a helyzetet használja ki, ő beteg, nem látó ember, és neki a látványosságnak az a része marad, hogy figyelje, hallgassa a sokaságot, akik közlekednek az úton, és így kiált Jézus közeledtére: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Az első, amiben fontos a bartimeusi kérés, hogy talán a vak ember érzékenységével, hallomásokra hagyatkozva, Jézusról szóló híradásokra hagyatkozva megérti, hogy egy óriási esélyt kap azzal, hogy Jézus azon az úton megy át Jerikóból Jeruzsálembe, ahol ő a nyomorúságával szegélyezi az utat, és nem hagyja ki az esélyt. Ezért a kiáltás. Az is jellemző, hogy a Jézus körül állók elhallgattatták. Nem olyan régen olvastuk a másik epizódot, ahol gyerekek kerülnek Jézus közelébe, és a gyerekek közelítését is el akarják hessegetni a tanítványok, Jézusnak kell megvédeni őket, és elmagyarázni a tanítványoknak, hogy ilyeneké a mennyek országa. Itt a kérésből Jézus megérti, hogy minél jobban kiált az atyafi,. annál nagyobb bajban van. És megint elgondolkoztató – egy jó barátommal beszélgettünk még akkor, mikor teológusok voltunk –, és az látszott az ő szolgálatra való készülésében, hogy hihetetlen mennyiségű csonka-bonka ember, szellemileg is és lelkileg is, különféle testi nyomorúság között járó ember is volt az ő holdudvarában, a vele kapcsolatot tartó közösségében. Egy esti beszélgetésben mondom: mesélj csak nekem, hogy milyen különleges mágnesed van, hogy ennyien vannak ezek a csonka-bonkák körülötted. Akkor csöndesen annyit válaszolt: én se értem, de egyet tudok, hogy ha az egyház Krisztus nyomában jár, ott nem kell csodálkozni, hogy a legérzékenyebbek, a legkiszolgáltatottabbak nagyon hamar megérzik, hogy itt van keresni valójuk. Bartimeus is úgy kiált itt az út széléről, hogy átkiált a tanítványok hessegető mozdulatán, és Jézus az egyre erősebb kiáltást meghallja, és előszólítja őt a sokaságból. Az előszólítás megtörténte is beszédes, mert amikor Jézus megkérdezi tőle: mit akarsz, hogy veled cselekedjem, akkor Bartimeus nem kezd bele Ádámtól Évától a történetbe, hanem a legfontosabbra összpontosít, és a legfontosabbat mondja ki: Mester, hogy lássak. Egy nem látó embernek mi a legfőbb gondja? Természetesen ez. És ha csak annyit tanulnánk Bartimeustól, hogy ki-ki a saját életében tudja számon tartani azt az egy mondatot , amit tőle számon kérnek nem is emberek, hanem maga az Úristen, hogy mit akarsz, hogy veled cselekedjem? Akkor ne kezdjünk kis előadásba, mindenféle kállai kettősbe, hanem a lényeget meg tudjuk-e fogalmazni. Nekünk, lelkészeknek szokták mondani, hogy nem árt, ha a prédikációnak van egy olyan mondata, amelyre az egész prédikáció felfűzhető. De szerintem mindannyiunknak a sajátja kellene, hogy legyen, ha holnap megjelenik az Úr Jézus és előhív, előszólít, akkor megvan-e az az egy mondat, amit én mondanék neki, ami az én nyomorúságom vagy éppen kívánságom lenne, amit tudom, hogy nem a magam erejéből, még csak nem is közösségre hagyatkozva lehet elrendezni, hanem csak az Ő kegyelme által. És természetesen az is megrendítő a történetben, hogy Jézus megadja a kérést, de nem a megszokott gyógyító mozdulattal, hanem egy hitét helyben hagyó mondattal: eredj el, a te hited megtartott téged, és azonnal megjött a szeme világa, írja Márk. A jézusi jelenlét, amely arról szól, hogy bennünk látja a potenciális egészet, amilyen az Úristen által lehettünk volna a teremtettségünk jogán. Bennünk látja, amire a helyreállítás kapcsán esélyünk van, az mindig megrendítő, és nyilvánvalóan azért is megrendítő, mert külön irodalma van ebből a történetből annak, hogy a megszólítás: Jézus, Dávidnak Fia, és Jézus nem ezzel foglalkozik, hanem azzal, hogy észreveszi a mustármagnyi hitet, észreveszi a nyomorúságban leledző, útszélre vetett ember kiszolgáltatottságát, és beemeli ennek a hitnek a megerősítésével, meggazdagításával a fő útvonalba, az istentisztelet sodrába, és lám, Bartimeus hálaadással követi Jézust. Aki követi Jézust ezek után, – azt gondolom – az csak örömmel és hálaadással teheti. Nem tudom másképpen elképzelni a bartimeusi helyreállítást sem, ez magyarázza, hogy nem akart visszaszürkülni a nyomorultak közegébe, nem akart azzal foglalkozni, hogy most talál-e társat, aki ott maradt és nem kapott olyan lehetőséget, mint ő az Úr Jézustól, hanem megy a templomba, megy Jézussal Jeruzsálembe, mert a hálaadás most már, hogy helyreállíttatott, hogy hitében megerősödött, őt is kötelezi, hogy ott legyen a páska ünnepen. Sokat mondó a történet, szem nyitogató nemcsak Bartimeusnak, hanem nekünk is. Csak ez a szem nem biztos, hogy a látó szemünk, hanem a hitünk szemének a nyitogatására is való.