Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.
Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.
A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).
Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.
Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?"
A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem."
Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!"
És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat."
Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!"
Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?"
De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.
Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled."
Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.
A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt.
Jézus így szólt hozzájuk: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom."
Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

Jn 5,1-18

Én a jól ismert történetnek az utolsó részével szeretnék foglalkozni, hogy szombatnapon történt a gyógyítás, és milyen felháborodást okozott ez a zsidó vallási vezetőknek. Pedig az ő írásaik között maradt fenn az, hogy a folyók folynak, az eső esik, születnek és meghalnak még szombatnapon is, mert Isten munkálkodik. A gondolat - úgy gondolom - szépen tükrözi, hogy amiről itt Jézus beszél: az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Ez többet ér és fontosabb talán, mint a szombatnapnak a betű szerinti megtartása, mert hogy együtt érezni, megindulni a másik nyomorúságán, észrevenni a másiknak a terhét, különösen egy ilyen esetben,- 38 éve próbálkozik a gyógyulással, - az mindig is Isten tiszteletére való lehetőség volt. Újra és újra elgondolkodtat ez a konfrontáció, amit olvasunk az evangéliumokban a zsidó vallási vezetők és Jézus között, különösen a szombat kapcsán, rengeteg más olyan epizód is van, amelyben ugyanezek az összefűzések kerülnek elénk, hogy micsoda vakság az, amely a legjobb cselekedet, - hiszen egy gyógyítás, helyreállítás, a bűnök eloldása az mindig sokkal többet jelent, mint rigorózusan betartani a törvényt. Az Isten szívének mélységeit az ismeri, aki a törvényt nemcsak betű szerint akarja betartani, hanem a törvény lelkületével, hiszen az életre adatott, nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért módon kell gondolkodni. Jézus ezt nem felejti el, nem tudja őt leállítani a jó cselekedetekről, a gyógyításról, a bűnök megbocsátásáról csak az, hogy mindez szombat napon történik. Ismerünk jó néhány olyan embert, hogy ne csak mindig a zsidók kerüljenek elénk, akik szögletes ellenzővel nézik az életet, és a körülöttük levő dolgokat, és nem is akarnak ezen az ellenzőn át látni. És néha nagyobb bajt csinálnak, mint azok, akik nagylelkűbben meg talán az Isten mélységeit jobban ismerve mernek átlépni egy-egy ilyen dolgot. A múlt héten megnéztem egy török filmet. 2006-ban készítették el, óriási botrányt kavart, az a címe: Farkasok földje Irak. Arról szól, hogy a török-iraki határvidéken élő kurdok között szintén ott vannak az amerikai csapatok, és felügyelik az iraki háború kapcsán a rendet, és egy nagyon érzékeny egyensúlyt kell fenn tartani törökök, kurdok, arabok között, és megoldani az átmenetet. És hogy ez miért nem sikerül az amerikaiaknak, akik pedig valami egészen felfűtött vallási fanatizmusból úgy gondolják, hogy ők az Úr Jézus visszajövetelének az előkészítői, és majd most Babilon földjén megmutatják, hogy lehet rendet csinálni. Több bajt csinálnak és kárt okoznak - a film ezt mutatja ki - nyilván a másik oldal szemével. A keresztyénségnek azt a fajta fundamentalista megközelítését kritizálja, amely nálunk is tud okozni gondokat. Nemcsak az iszlám fundamentalisták tudnak nekünk gondokat okozni. Ezért elgondolkodtató újra meg újra Jézus és a törvény képviselőinek szellemi párbeszéde, mert ebben gondolkodtat el, -  persze fontos a törvény és a törvény megtartása - de ha nem működik a mindenekben a szeretet sokkal alapvetőbb és sokkal istenesebb mértéke, akkor hihetetlen rigorózusak tudunk lenni, akkor valamit szabályként úgy veszünk magunkra, hogy az életet megkötözi, és az élet továbblépését, kibontakozását vagy helyreállítását is elodázza. Nyilvánvalóan itt is az a problémája a zsidó vezetőknek, hogy nemcsak a szombatot töri meg, hanem még az Atyára is mer hivatkozni.  Ha az Atya munkálkodik, én is munkálkodom. Ez már blaszfémiának tűnik a vallási vezetők szemében. Pedig éppen a János evangéliuma tanít meg bennünket arra, hogy Jézus nagyon nagy érzékenységgel s figyelemmel tudta képviselni azt az Atyát, akit megláttatott, akinek a jelenlétéről örömhírt hozott, akinek a gyógyítását továbbadta, akinek a gondolatait tanította, és akinek a hiteles bemutatásával senki más nem tudott úgy jelen lenni közöttünk, mint ő maga. Ez nem szúrja a szemüket az embereknek. Talán azért, mert ahogy szoktuk mondani, az emberek a negatív hírekre sokkal jobban figyelnek, mint arra, amikor valami a maga áldás voltában jelenik meg, helyreállítódik az élet, bűnök megbocsáttatnak, betegségek meggyógyíttatnak. Ez talán kevésbé fontos epizód. És mégis az egész történés arról szól, hogy  Jézus mind annak ellenére, ami körülvett, nyomorúság és irigység meg rosszakarat meg rigorózus betöltése a törvénynek, azon átlát, és nem hagyja magát eltéríteni attól a munkától, amelybe beállt. Az Atya munkálkodik, én is munkálkodom. Jó lelkiismerettel legyünk hát abban, hogy néha tudjunk felül emelkedni, azt szoktuk mondani, a kivételek erősítik a szabályt, de ez nagy kérdés számunkra, hogy merünk-e a szabályokon átlépni, mikor a kivételeknek kell megjelenni. Mert a kivételek ilyen értelemben, - ahogy Jézus megteszi a szombat napi gyógyítással mindig beindítják Isten országának világosságát, ablakát. Belelátunk Isten tevékenységének a legfontosabb részébe, és mi sem hivattunk el másra, mint hogy az evangéliumot, Isten helyreállító munkáját, áldását, kegyelmét képviseljük és adjuk tovább a ránk bízottaknak. Kívánom ezt a következő héten is valamennyiünknek, és bátorítson bennünket arra, hogy nem illegitim módon lépjük át a határokat, de az Istentől való felhatalmazás, az Isten fiainak szabadsága által igen, ha az az életet menti, az életet megtartja és a közösséget munkálja a következő időkben.