Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá.
József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.

ApCsel 4,34-37

Egy kicsit rendhagyó lesz a mai áhítat, annyiban, hogy nem egy igét olvasok, hanem időnként előveszem az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet, és egy-egy részt olvasok belőle. Nekem mániám ez, hogy embereken keresztül érdemes megismerni, hogyan is működik az egyház.  Az egyik ilyen, számomra nagyon szimpatikus szereplőt veszem elő az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből, - mondhatjátok, jellemző főjegyzői áhítatara - egy olyan emberre gondoltam, aki második ember volt, de nagyon fontos második ember volt, és tanulságos mindaz, amit csak az Ap. Csel-ben hallunk róla. Úgy hogy ezért kérem a figyelmeteket.

Az első a felolvasandó igék közül  Ap Csel 4,34-37-ig.  Itt ismerjük meg Barnabást, és nem véletlenül, hogy a névben mindjárt egy bátorító jelzőt is Barnabás= vigasztalás fia. Azt halljuk róla, lévita volt. A lévitáknak a szolgálatáról csak annyit, hogy nem ők voltak az első rendű papi szolgálat képviselői, mégis rájuk volt bízva a templom rendbetartásától kezdve sok minden. Ha úgy tetszik, a háttér munkák sokasága. És nekem nagyon szimpatikus Barnabásnak már a kezdése is. Nem volt ugyanis szegény ember, ahogy hallottuk. Földje volt, és talán szétnézve az eklézsiában vagy a kezdő keresztyén gyülekezetben, azt látta, hogy rengetegen vannak a szegények, a nyomorultak, a rabszolgából lett gyülekezeti tagok, akkor azt mondja, hogy amije van, azzal szolgál. Nagyon szimpatikus az indításnál Barnabás missziója, ahogy elkezdi a Lukácsi leírás szerint a szolgálatát, mert kiderül, hogy csapatjátékos modern szóval élve. Először ő ad és ő kezd bele a közösbe azért, hogy a dolgok működőképesek legyenek. Természetesen meg kell ezt tanulni az egyházban, hogy közösségben gondolkozzunk, és közösségi megoldásokat keressünk. De ez a legjobb ütés talán az, amit Barnabás tesz, hogy a lévita szolgálatából is talán megtanulta, hogy akik a második vonalban dolgoznak, azok legalább olyan fontosak a gyülekezetben, mint azok, akik a rivalda fényben mozognak, és abszolút hiteles ez a fajta újítása.

A következő rész kicsit később a 9. fejezetben olvasható a 26-28-ig. Ez egy pillanatfelvétel Barnabásról. Amikor a gyülekezet kétségeit jelzi, Sault illetően finoman fogalmazva, de ha keményebben, akkor hitetlenkedik, akkor Barnabás maga mellé veszi Sault, a későbbi nagy Pált. És ez is elgondolkodtató, és nagyon szimpatikus vonása Barnabásnak, hogy nem félt Saullal közösséget vállalni, akármilyen hírhedt hírek előzték meg Saul működését, és akármit gondolt róla a gyülekezet. Maga mellé vette, és rögtön beszámol arról,  amit rábízott az Úristen, és igazolja Pál dolgait, amit a damaszkuszi úton elvárhattak tőle. Tudjuk nagyon jól, hogy aztán Pál lesz a misszióban a vezető, és Barnabás a második vonal lesz itt is. De elgondolkodtató, ha nincs ez a nyitottság, és nincs ez a figyelem Barnabás részéről, lehetne-e most Pál apostolról beszélni. Ha nincs ő, mint ajánlólevél, akkor vajon most hol tartanánk ebben a szolgálatban.

A következő kép, 11. fejezet 19-26.  A további működésről is nagyon szép a lukácsi leírás. Mert  nem pillanatnyi fellángolásról van szó Barnabásnál, hanem tudatos építkezést vállal. Még mindig ő az, aki maga mellé veszi Sault. Ő az, akiről azt mondja Lukács, hogy  amikor meglátta, hogy  valamit elkezdett általuk az Úristen, akkor beállt ebbe a munkába ő is, és bátorította mindnyájukat, mert hogy Szentlélekkel telve szóló ember volt, és meg is áldotta az Úristen a magvetésüket, az kiderül ebből a szakaszból. Megint tetten érhető most már sokadik alkalommal, hogy Barnabás nagyon jól alkalmazkodik ahhoz, hogy mindenkinek osztatott feladat, a csapatban körbejár a labda, akkor mindenkinek van alkalma valahol hozzátenni az egész csapat teljesítményéhez, és ebben megáldja az Úr a munkáját.

Befejező kép, amely számomra az egészet hitelesíti, Ap Csel 15,36-41 . Ez a szakasz is az eddig elmondottakat hitelesíti, mert nem Barnabással van  baj. Pál rugódozik. Azt mondja, ez a Márk János egyszer otthagyta őket az egyik útjukon  sok minden miatt, alkalmatlannak, fiatalnak is gondolhatta magát, út közben ott hagyta, és Most Barnabás kínálja fel a lehetőséget, hogy újra szőjék a munkatársi közösséget. Pál határozottan elzárkózik. Barnabás pedig magához veszi. És jó, ha neked nem alkalmas, te mégy jobbra, én balra. Válassz magadnak munkatársat, én tudok vele együtt dolgozni. Mert úgy gondolom, hogy a gyülekezetben sem egyszer és mindenkorra beért emberek vannak, hanem formálódó emberek, akiknek a hibáit vagy  a téves döntéseit vagy a rossz döntéseit is nyomon kell követni, hogy alakult-e annyira, hogy alkalmas lesz a szolgálatra. Márk János Barnabás szerint újra használható. Pál még mindig ott tart, hogy nem. Aki őt egyszer  cserben hagyta, az később se lesz alkalmas. Ilyenek is vagyunk néha, de vajon nem az óemberünk fortyog-e ilyenkor. Barnabás pedig  - ahogy olvastuk - Szentlélektől telve segítette a misszió munkáját. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy hiánya lenne az ősgyülekezet életének is, a páli szolgálatnak is, és egyáltalán a keresztyén elterjedésének, ha nem lennének Barnabások, ezért szimpatikus, és egy munkatársi közösségben ezért jó végiggondolni ennek az embernek az életútját, mert nem hallunk tőle semmiféle nyüglődést, semmiféle bolond beszédet, fecsegést, akkor is, ha mások hibáztak bizonyos döntéseknél, hanem csak a munkatársi közösségben elvégzett és elvégzendő feladatok vállalását. Azt, hogy hogy lehet jobb kezévé Barnabás egy Saulnak, egy Pálnak, és hogy tudja előre vinni az Isten ügyét. Szeretnék Barnabás lenni, szeretnék újra és újra ilyen csapattal lenni, és  minden helyzetben képviselni azt, amit Barnabás képviselt, vigasztalás fia.