Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?
A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket.
Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat.
Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.
Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit.
Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj.
Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz
Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli.
Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat.
Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak.
Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!
Állj elő, Uram, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról!
Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!
Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.
Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!
Király lesz az Úr mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából.
Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,
véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.

Zsolt 10.

A 9. és a 10. zsoltár, hiszen sorba olvassuk most a zsoltárokat, tulajdonképpen összetartozik. A két zsoltárnak a bevezető verseit a héber abc 22 betűjével jelzik. A 10. zsoltár azért érdekes, mert változik a 9-hez képest a hangneme a zsoltárnak. Ezt olyan zsoltárnak gondoljuk, ahol magányos csendességében az imádkozó ember gondolkodik, és a gondolkodását jeleníti meg az imádságában, az Istent szólító gondolataiban. Valószínűleg kaotikus időkben, valószínűleg olyan időben, amelyhez talán a hóseási kor mérhető, amikor meglazultak a kötelékek, amikor talán nem is volt olyan erős a kultusznak, a királyi erőnek a súlya, és ezért a föld népe bajba kerül, mert a hatalmasok visszaélnek a hatalmukkal, szétzilálják azokat az alapokat, amelyre építkezik a kegyes ember élete. Ezt látjuk a zsoltár mögött, és ezért nagyon súlyos az első 11 versnek a felsorolása, ami kérdéssel indul: miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? A kegyes embernek mindig ez a kérdése, ha bajt, ha gonoszt lát. Ha a saját életének a megpróbáltatásaiban nem érti az összefüggéseket. Jóbi kérdés ez, még ha egy kicsit más hangszerelésben, de úgy gondolom, ismerjük ezt a felhangot. Különösen ott tűnik furcsának ez a gondolkodó zsoltár, amikor azt látja, hogy nem hogy fenn hordja az orrát a gonosz, – és a gőg a bibliai látásmód szerint mindig a legrusnyább bűnök közé tartozik, – mert Istennel szemben gőgös az, aki praktikusan tagadja Isten létét. Az ószövetség világában még nem beszélhetünk ateizmusról, de gyakorlati ateizmusról igen, amikor éppen azért válik Isten ellen lázadóvá, bűnössé valaki, mert úgy gondolja, Isten nem lát, nem néz, nem törődik vele, Isten nem jön segítségül, Isten nem veszi észre, akkor azt teszek, amit akarok. A harmadik vers egészen döbbenetes, mert azt mondja, hogy dicsekszik kívánságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat. Vályi Nagy Ervin egyik etika órája jut eszembe, amikor különböző, nem éppen lélekemelő bűnökről beszéltünk, és azt mondta, hogy meg lehet állapítani egyházon belülről, hogy szörnyű világban élünk, mert ilyen bűnök vannak. Ennél csak egy szörnyűbb van – mondta, mikor ugyanezeket a bűnöket áldásmondással a templomon belül is észrevesszük. Mert kegyességgel próbáljuk takarni azt, ami kegyetlen, istentelen, és nem méltó. Teljesen igaza van a zsoltárosnak, ezzel megcsúfolja az Urat. Ha valamit nehezen hordozunk a belső látásunk, gyülekezet vagy egyház kritikájában, azok pontosan azok a bűnök, amelyek közöttünk is felüthetik a fejüket, és esetleg azzal próbálják elhárítani némelyek, de hát én áldást mondtam, én ott vagyok a liturgia részeseként. Ezért olyan megdöbbentőek – szerintem – mindig az egyházon belül a papi bűnök, mert pontosan az ellen vét, amiért a papot odaállították a szolgálatba. Megcsúfolja az Urat. Sokáig úgy gondolja és sokáig az is látszik egy-egy emberi életben, hogy nincs számonkérés, hogy nemzedékek válthatják egymást, és a bűnös úgy gondolkodik, hogy engem nem érhet el a baj, senki nem kér számon. És egy szép leírást kapunk a zsoltár közepén arról, hogy kicsit olyan az egész bűnös-kegyes ember közötti háborúság, mint amilyet a különböző egyiptomi festményeken vagy akár Közel-Kelet más részén, Babilonban, ahol faragásokon lehet látni mindenféle halász, vadász, madarász megörökítettek ezeken a falakon. Itt is azt mondja, olyan bűnös ember a kegyes emberhez képest, mint a lesben rejtekhelyén álló oroszlán, amely azt lesi, hogyan ragadhatja a nyomorultat, kiveti hálóját és elragadja, szétzúzza a gyámoltalanokat , ha a körmei közé jutnak. Tessék olyanokra gondolni, hogy a kis ember hogy tudja magát megvédeni. Arra sincs pénze, hogy a tisztességes bírói bért kifizesse, ne hogy még le is fizesse a bírákat. A hatalmaskodók, a hatalmukkal visszaélők pedig – úgy tűnik – pénzzel mindent meg tudnak váltani. Nem véletlen, hogy a zsoltár kicsengése az, hogy harci riadót fúj, az imádkozó ember mozgósítja az Urat: állj elő Uram, emeld fel kezedet, Istenem. Itt változik meg a zsoltár alaphangja, és ezt úgy gondolom, ezt a típusú riadót csak a kegyes ember tudja fújni, és csak a kegyes ember lehetősége, hogy megfordítsa az Úristen figyelmét, mert a kegyes ember teljesen jogosan emlékezteti az Urat, ne mondhassa magában azt a bűnös ember: nem lesz számonkérés. Mert Te, Uram, látod a vészt és a bánatot rátekintesz és kezedben tartod. Ő nagyon jól tudja, hogy Isten nem vetett senkit a háta mögé, nem felejti el azokat a helyzeteket, ahol a bűnös áthágta az Istennel való élet szabályait, és megalázta azokat, akik az Isten emberei. Éppen ezért azt mondja: Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árváknak Te vagy a segítsége. Egészen pontosan, ha végiggondoljuk, mit mond itt: az árváknak atyja van. Pontosan azt a gondolatkört érinti, amiről Jézus beszél, és a jézusi legfontosabb mondás tanít bennünket, hogy Istent Atyának szólítja. Ezért aztán kiszólítja a szószékre a Királyok Királyát, üljön fel, és hozzon ítéletet, és legyen ott a bűnösökkel való szembesülés kapcsán. Azt mondja, király lesz az Úr mindörökké. Ha pedig az Úr király, akkor az alázatosak királyságát meghallgatod, megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön. Nem tudom másképpen bezárni a zsoltár gondolkodását, mint azzal, hogy nem is véletlen, hogy miért kellett a messiás Királynak megérkeznie, miért kellett Krisztusnak gyermek képében, de mégis legyőznie a bűn erejét és a halált, hogy aztán mindenkit magához vonzzon. Azért, mert benne lesz végérvényesen helyreállítva a rend, amiért könyörög, amiért sóhajtozik, amiért kiált a kegyes, mert Benne találjuk meg az Atyának a tökéletes képmását, Aki odafigyel a legszerencsétlenebbre, a legkiszolgáltatottabbra, a legnyomorultabbra, a legkisebbre, hogy a másik, aki magában bízik, Isten nélkül gondolkodik, ne hatalmaskodhassék többé a földön. Úgy hiszem, úgy vélem, hogy az egyház népe megértette és fontosnak is látta, hogy a dolgok így történjenek, különben nem terjedt volna el úgy az egyház, és nem lett volna olyan kiegyenlítő szerepe az emberek életében, mint amit a keresztyénség képviselt, mikor legjobb formáját hozta. Ezért jó ismételgetni, és néha elővenni a zsoltárt, nemcsak azért, hogy a héber abc betűit a gyerekek jobban memorizálják, hanem azért, hogy magunkat is emlékeztessük, mert mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, amikor úgy látjuk, hogy beborult felettünk az ég, a lelkünk is egy kicsit szürkébb lett. Miért engedi az Úristen? Azért, hogy majd az Ő igazsága egyszer és mindenkorra világossá legyen királyságában, uralmában, hatalmában. De ezt nem nekem kell intézni, ez az Ő szuverén döntése, mikor és hogyan, nekem csak kérni kell, nekem csak sóhajtozni kell, nekem csak bizonyosnak kell lennem, hogy Isten nem vetett háta mögé, nem felejtett el. Ez a kegyes ember feladata.