Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.
Mit csináljak veled, Efraim? Mit csináljak veled, Júda? Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket: ítéletem napvilágra jön. Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. De ők megszegték a szövetséget Ádámban, hűtlenné lettek ott hozzám.
Gileád a gonosztevők városa, vérrel van bemocskolva.
A papok testülete olyan, mint az emberekre leselkedő rablóbanda: gyilkolnak a sikemi úton, galádságokat követnek el.
Szörnyű dolgokat láttam Izráel házában! Ott paráználkodik Efraim, tisztátalanná lett Izráel. Júda, számodra is eljön az aratás, amikor fordítok népem sorsán.

Hóseás 6.

Egy elég nehéz, kritikus helyzetben szólal meg a próféta, és hogy a mostani szakaszt  picit jobban értsük, ehhez még az előzőből kell még egy utolsó verset olvassak, az 5. fejezet azzal fejeződik be, hogy azt olvassuk: Elmegyek, visszatérek lakóhelyemre, míg meg nem bűnödnek, s hozzám nem folyamodnak, nyomorúságukban keresnek majd engem" És innen indul a hatodik fejezet. Az első néhány verse olyan, mint egy bűnbánati zsoltár: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. A dolognak a szépsége az arról szól, hogy a próféta miközben az ítélet hirdetőjévé kell, hogy legyen, aközben van neki egy másik küldetése is, hogy az ítéletben sem elfelejteni a kegyelmet, hiszen döntés-helyzet elé van állítva a hallgatóság. Elétek adtam áldást és átkot, életet és halált, válasszátok azért az életet. Tehát az Isten ítéleteiben az a döbbenetes, hogy tulajdonképpen egyetlen egy ítéletét sem láthatjuk úgy, hogy ne jelenne meg benne a kegyelem, ha csak egy Noé bárkájában is, vagy ha csak egy család számára is, vagy a maradék számára, ami aztán fontos szó lesz az egész ószövetségi gondolkodásban. Mégis lehetőség van az utak megjobbítására. Ez ott kezdődik: jertek, térjünk meg az Úrhoz. Mert hogy az Úr bocsátotta ránk a nyomorúságokat. Az is benne van ebben a mondatban. De nem véletlenül és nem ok nélkül. És itt azért állok meg egy picit, mert hihetetlen rafináltak vagyunk abban - már Izrael kitalálta ezt, és átvettük tőlük, mert mi is emberek vagyunk - , és a gyülekezet se másképpen gondolkozik, mint Izrael népe, közösségben gondolkodó csapat, hogy kitaláljunk mindenféle külső okokat, hogy mi miért van rajtunk. Tessék megfigyelni az embereket, amikor a csapásaikról vagy a nehézségeikről számolnak be. Az első 80 % arról fog szólni, hogy a külső gazdasági, társadalmi helyzet begyűrűzött, tönkretett, megalázott, és mire odaérnénk el, hogy a saját  nyomorúságairól beszél, addigra már a mondat végén pont van. Erről nem szeretünk beszélni. Érthető módon, megvannak ennek a lelki töltete, de talán éppen az Isten ügyében pont fordítva kellene, hogy menjen a dolog. Hóseás nem rejti véka alá, hogy velünk van baj, és valamit mi rontottunk el, térjünk vissza az Úrhoz. Nyomorúságukban megkeresnek. Természetesen, ott kell folytatni a dolgot, hogy hát akkor menjünk utána az Úrnak. Keressetek, és megtaláltok. Zörgessetek, és megnyittatik néktek. Egy csomó ilyen igét összeszedhetünk a Bibliából, és tulajdonképpen a bűnbánati zsoltár-jellege ennek az első három versnek arról szól, hogy akkor mi mit tudunk csinálni. Megvalljuk a bűneinket. Hogy tudjuk megvallani bűneinket? Odatérünk az Úrhoz. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra feltámaszt bennünket és élünk majd előtte. Ez is egy gyönyörű vers arról, hogy nem tart örökké az ítélete. Az irgalma nagyobb, mint az ítélete. Két napig tart, a harmad napon feltámaszt. Nem véletlen az sem, hogy az újszövetség emberei mikor olvasták ezt a hóseási idézetet, akkor rögtön beugrott a Jézus-esemény. Nem véletlen, hogy Pál apostol az I. Korinthusi levélben, amikor a feltámadásról beszél, akkor leírja az írások szerint, harmadnapra feltámadt. Már az ószövetségi írásokban is megtalálták, és így alkalmazták az ősgyülekezet tagjai ezt a mondatot. Pedig az ószövetség valószínűleg csak annyit akart mondani, hogy ha két napig tart az ítélet sötétsége, némasága, gyásza, harmad naptól elkezd a kegyelem működni, és helyreállítás következik. Itt is tudunk párhuzamos igéket, tessék csak ilyenre  gondolni: a harmad- negyedíziglen tart a büntetés, és ezeríziglen a kegyelem. Mennyiségében, de a mennyiség egyben minőséget is jelent, más a kegyelem és más az irgalom, mint az ítélet. Ebben a felismerésben és bűnbánatban a feladatunk nemcsak közelebb menni, nemcsak reménységet táplálni az ítélet mélységében: két napig tart a halálos tusa, és harmadnapra feléleszt bennünket, hanem az is feladat, ismerjük meg őt, törekedjünk megismerni, mert eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet. Ki ismeri az Istent? Ez végigvonul az egész Szentíráson. Igazán a Jelenések Könyve válaszolja meg, de sejt valamit Hóseás is, hogy Istent csak az ismeri meg, akinek Isten megmutatja magát. Jertek, közeledjünk hozzá, és ismerjük meg őt. Tanítson ő meg arra, hogy kicsoda, micsoda Ő. Majd a Jelenések Könyvének a színről-színre látásában tudjuk, hogy nem kell templom, nem kell iskola, meg sok minden nem kell, ami a földön harcoló gyülekezetnek kell. Miért nem kell? Azért mert Isten megismerteti magát, és nem lesz félreértés, hogy kicsoda is az Isten. Steinbach püspök úr tartott a múlt héten egy nagyon jó áhítatot a Zsinat kezdeti időpontjában, és azzal kezdte, hogy van neki egy hat éves barátja, akivel a legfontosabb teológiai kérdéseket mindig megbeszélik az istentisztelet után. Ezek a kis gyerekek még őszinte kérdésekkel fordulnak az emberhez, még nincsenek rafináltan teológizálva, hogy ne tegyék fel az alapkérdéseket. Az egyik alapkérdése volt: milyen az Isten, milyen ruhába öltözik és a többi. S utána a 18. zsoltárt kezdte magyarázni, hogy a zsoltárban azt mondja a szentíró: kőszikla, pajzs és vár az Úr. Gyönyörűen kibontotta a három képet.  Szó van erről sok helyen a Bibliában, hogy milyen is az Isten. Dadogó képekkel meg emberi fogalmakkal fejezzük ki, de nem lesz dadogás ott, homály ott, ahol Isten magát mutatja be, ismerteti meg most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre. Tehát nagyon fontos az egész bűnbánati hozzáállásban ez, hogy keressük az Istent, és Istennek lesz hatalma arra, hogy megmutassa kegyelmét, ne végtelenítse az ítéletet, és megmutassa magát olyan bizonyosan, mint ahogy eljön a hajnal és az eső tavasszal meg ősszel. Igen ám, de Istennek is van gondja velünk: Mit csináljak veled Efraim, és mit csináljak veled Júda? És megint képekben beszél, mert ezeket mi is jól értjük, szeretjük. Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat. Amint ma elindultam Tótvázsonyból, nagyon-nagyon finom pára terjengett a gyönyörű hegyvonulatok - a svájciaknak ugyan ez csak Hügel - de nekünk ezek hegyek a Bakonyban. De pillanatok alatt, ahogy az erős nap megvilágította, látszott, hogy félóra múlva már ebből a homályból nem lesz. Sokatmondó kép ez arról, hogy ilyen a mi hűségünk.  Isten iránt is ilyen a mi hűségünk, néha emberek iránt is ilyen a hűségünk, mert hihetetlen érdek-harcosok tudunk lenni. Mit lehet ilyen csélcsap csapattal kezdeni? Akinek éppen ellentétes a megbízhatósága, mint az Istené. Az Isten megbízhatósága olyan, mint a szikla, arra lehet építeni. Nincs benne változás, sem változásnak árnyéka. Hát azt mondja a szöveg, hogy megpróbáltam ezt, ostoroztam őket a prófétámmal, beszédeimmel gyilkoltam őket, ítéletem napvilágra jött. A pedagógiai vezetése az Úristennek néha mi is felcsattanunk, és néha a tasli is elcsattan, vagy fenekére a gyereknek, nyilván nem ez a megoldás.  Van az Úristennek pedagógiai változása. Nem a hűségében, abban nincs változás, de pedagógiájában igen. Utána megy az embernek, és kipróbál sokféle módszert. Az ítélet mellett a végső módszer, úgy gondolom, mégis a kegyelem. És azt is elmondja, hogy miért fontos, hogy nevelje ezt a népet, amely ilyen csélcsap. Azért neveli Isten, mert a 6. vers kulcsvers: Szeretet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét és nem égő áldozatot. Az ember megint csak rafinált, hogy váltja ki saját felelősségét, és hogy oldja meg vallásos pótcselekvéssel. És ebbe tökéletesen jó az áldozat. Gyújtok egy gyertyát szent Antalnak. Ma már csak egy gyertyával van letudva, valamikor tulkok, bikák és egyebek vére hullott. Már akkor azt mondja a próféta, hogy de a szeretet milyen, hogyha csélcsap?  Semmilyen.  És ha ti így szerettek engem, hogy megbízhatatlanok vagytok, akkor pont az nem működik  Isten és népe kapcsolatában, amiről a Szeretet Himnuszában gyönyörűen beszél Pál apostol, hogy három dolog marad meg - ha igazán működik - hit, remény szeretet, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet. De ha egyébként öröknek gondolt dolgokból felszínessé lesz, - lehetetlen felszínesen is szeretni, - akkor azt nem váltja ki  a bikák és tulkok vére sem, nemhogy a gyertya füstje. Ki ismerheti az Istent. Vagy elég-e az istenismeret ahhoz, hogy összehordom a magam áldozati halmait? Sértődött papok mit mondanak, ha a paptársával nem találta a hangot egy életen keresztül, belekeseredett 40-50 éves szolgálatba, és azt mondja: pedig én odaáldoztam magam az Úristennek. No és? Nem találtad meg benne az örömödet, nem találtad meg benne az egzisztenciádat, még ha szűkösen is? Nem tartott meg benne az Úristen? Nem adott időnként kegyelmi időket, amikor még a te nyomorult szolgálatodra is emberek megtértek, megindultak az Ő országa felé? Nem is gondoljuk, hogy miket beszélünk, nem beszélve arról, hogy amikor a gyülekezeti tag, amikor megfizette a 3 ezer forintos egyházadót, akkor mit nyüstölöm azzal, hogy templomba is kellene járni? És akkor egy ilyen mondatot kérdezni: Már Ismeri az Istent? Kipipáltuk a keresztelőt, a konfirmációt, és ismeri az Istent? Én nem merem ezt mondani, és egy élet kevés lesz hozzá. Akkor elgondolkodik. Odatoltam az égő áldozatomat, ezzel le tudtam az isten-ügyet. Pontosan ugyanazok a vádjai a hóseási igéknek a mai keresztyén gyülekezet előtt, ha így gondolkodik, ha ebben fel is szabadítja magát, ha minden el is van rendezve, tökéletesen ismerem az Istent, tökéletes közösséget alkotunk. Lenne még itt tennivalója az Úristennek közöttünk. És persze elmondja a végén az utolsó szakaszban, a pap feladata lenne, hogy közvetítő szerepét Isten és ember között , ilyet papok testületéről hallani, hogy emberekre leselkedő rablóbanda. Nagy beszélgetések voltak az elmúlt lelkésztestületi üléseken arról, hogy a törvényünk előírja, ha valaki nem fizeti be az egyházfenntartói járulékot, hozzuk ki a választók névjegyzékéből. Ilyen egyszerű? Mert a rablók testülete vagyunk zsinati szinten, akkor ilyen egyszerű. Nem fizet? Kihúztuk. Ki nézi azt meg, hogy esetleg nem azért nem fizet, mert nem akar, hanem mert nem tud. Nem ott kezdődne a papi felelősség, hogy ismerjük a nyájunkat annyira, hogy az egyiket tudom nyírni, mert hosszú a bundája, a másikat pihentetem, itatom még jobban, és még nem akarom nyúzni, mert még nem nőtt meg a bundája. Nem úgy kellene egy egyházi törvénynek működnie, hogy nézzük meg, ki miért nem fizet. Baranyában 800-al vagyunk kevesebben a választói névjegyzékben. Tavaly 406 ember halt meg Baranyában, és a másik 400? Most azt mondom a papjaimnak, tessék megkeresni a másik 400-at. És ki fog derülni, hogy 300 belőle nem azért nem fizet, mert nem akar. Van a feledékenység, elfelejtette. De van egy olyan rétege, a szegényeink a gyülekezeteinkben, és erről nem merünk beszélni. Depressziós területeken, ahol nincs munka, megélhetés, ahol 20 ezer forintból kell 2-3 embernek fenntartani egy házat meg az életüket, onnan elvárok egyházfenntatói járulékot?  Nem úgy kéne, hogy oda én viszek? A közösség erejéből vissza. Lehet, hogy csak jelképes szinten. De még Pécsett is meg tudtam tenni, nem egyszer, nem kétszer, hogy amikor családlátogatáson belebotlottam abba, hogy a néninek nincs egy darab szene se télre, és téli családlátogatás volt, akkor a gyülekezet vitt szenet. És a presbitereknek nem kellett sokat magyarázni, hogy nyúljunk a zsebünkbe mi magunk, és másnap ott a 20 mázsa szén a néninek. Ha ezt nem tesszük meg, ha efelé nem megyünk el, ha a törvényeinkben  nem adunk módot, hogy helybenjáró évek legyenek, ne rögtön húzzuk ki az ilyeneket a jegyzékekből, hanem adjunk még két évet, és menjünk utána, hogy ha nem fizet, miért nem fizet.  Tegnap egy lelkésznő azt mondja az áhítatban, hogy a gyülekezet felől hogy látom a dolgot, mert ő egy otthont felügyel. És van egy lelkésze a kis gyülekezetnek, ahol él. És nem találkozik a lelkészével hónapokig, ha nem menne templomba. És ez meggondolkodtató, hogy lelkész a lelkésszel kicsi gyülekezetben nem találkozik. S könyörög ott a társunk, hogy tessék menni látogatni, tessék megismerni a népünket, hol él és miben él. Mert ha a papok testülete nem csinálja a munkáját, és nem gondolkodik azokért is, akik most nincsenek abban a helyzetben, akik áldozatot hozzanak, akkor emberekre leselkedő rablóbanda. Ez a titulusunk. Szörnyű dolgokat láttam Izrael házában, gyilkolnak a sikemi úton. Ezek ugyanis gyilkosságok, amikor cserben hagyunk valakit a maga nyomorúságában, és nem tudunk köré egy pici biztonsági háló-foltozást csinálni gyülekezetünkből, egyházunkból, azt cserbenhagyásos gyilkosságnak hívják. Lelkileg belehal, és hogy lelkileg micsoda  hátrányt okozott ez a papi nemtörődömség az elmúlt évtizedekben, arról vannak fogalmaink, ki-ki nézze meg a gyülekezeti statisztikáit. Nagyon kemény dolgok hangzanak itt el a vezetőkről, mert mindig a vezetőktől függ sok minden, hogy hogy megy  a közösség élete. És ha a vezető úgy gondolja, hogy idegen kultuszoknak lehet a papjává, akkor az azt jelenti, hogy a vád végig ott van Júda részéről, hogy Izrael kitalálta magának az északi országrészben az áldozó halmokat, elment a bálványimádás felé. Ha pedig Isten helyett most teszek központba, mást imádok, és ennek még szolgálok is papként, akkor Isten dicsőségét raboltam meg.
Ő pedig azt mondja: dicsőségemet másnak nem adom.
Ő pedig a Tízparancsolatban azt mondta: idegen isteneknek ne áldozzál!