2Kor 3,1-3
Peterdi Dániel főjegyző
Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?					  			  
A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.					  			  
Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.
2Kor 3,1-3
Gondolom, azért tetszett meg ez a  rész az igéből, mert levelezésről van szó, és azt bőven tesszük, ha másként nem,  egy-egy levelezőlap küldésével, vagy e-mail küldésével. Itt arról van szó, hogy  az ajánlás, ami az ókori levelek része is volt, Pál apostol is ajánlotta a Római  levélben például Fébét a szolgálatra, megtette, hogy másokért kiállt, azt most  úgy veszi, hogy a korinthusi gyülekezet, akikkel a legtöbbet kínlódott, és  akikkel nem volt túl jó viszonyban, mégis azt írja, hogy nem tintával írt levél  vagytok, hanem szívbe írt levél, mint hogy ha az embernek az volna a  legkedvesebb gyermeke, akivel a legtöbbet bajlódott, és aki a legtöbb gondot  okozta. Valahogy így látom én ezt a Pál apostoli működést és levelezést a  korinthusbeliekkel. Ezt nem tintával írják. Ennek egy folyamatos levelezés,  kapcsolattartás, és szívbe írt szolgálata a háttere, és  azt is tudja, hogy azok  a korinthusiak, akikkel annyit vesződik, azok ugyanakkor a Krisztus levele, még  akkor is, amikor azt hozzáteszi:  a mi szolgálatunk által szerzett levele  vagytok. Vagyis számomra azért megdöbbentően szép ez a Pál apostoli vallástétel  a korinthusiak mellett, hogy nem engedi odáig süllyedni a dolgot, hogy  összevesszen velük. Még ha  tüske, fájdalom is van , egy közösség megszülésének  a fájdalma emögött, mégis tudja, hogy ebben a szolgálatban, amit ő végez a  korinthusiak között, és amelyben vannak súrlódások, Krisztus áll mögöttük, és  Krisztus intézte úgy, hogy mindkettőjük szívébe-lelkébe be legyen írva ez a  közösség. Nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira - hallottuk. És azért  érdekes még ez a szakasz számomra, mert  valamikor Platon mondta azt, hogy az  igazi tanító nem tintával ír, hanem a tanítását lélektől-lélekig, szívtől-szívbe  adják, és az emberek hordozzák a tanítást. A gyülekezetben sincs másképpen,  szerintem Pál apostolnak sem volt  más lehetősége a korinthusiakkal együtt  megjeleníteni azt a Krisztust, aki mindkettőjük mögött ott állt, és aki  összehozta ezt a találkozást, és akarta, hogy legyen Korinthusban Istennek népe  és gyülekezete. Jó lenne ezt így látni a magunk szolgálatában. Aki emberekkel  foglalkozik, emberekkel találkozik, azok néha olyan súrlódásokhoz vezethetnek,  amiben elfelejtjük, hogy ugyanakkor ott áll mögöttünk Krisztus. Krisztus formál  bennünket egymás által is. Ha jól emlékszem, Reményiknek van az a szép verse,  hogy hány vésőnek kell rajtunk dolgozni, míg a Krisztus-arc kiábrázolódik  bennünk. Néha fájdalommal, de a Krisztus látásával mégiscsak a közösség  vállalásával el kell végezni. 
Imádkozzunk!