Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát.
Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, údást, a Jakab fiát, és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.

Lk 6,12-16

A jól ismert névsor - úgy gondolom, hogy sok értékes gondolatot jelent esztendő elején nekünk is. Különösen, ahogyan Lukács elmondja a kiválasztás-történetet  elétéve azt, hogy mielőtt a tizenkettőt magának Jézus elválasztotta volna, önmagát felkészítette erre a szolgálatra az éjszakai imádságban, virrasztásban, amelyben az Atyával beszélt. Szép példáját adja annak a típusú lüktetésnek, ami a keresztyén ember életében ott kell, hogy legyen. Az Istennel való közösség keresésének az ideje, akár virrasztás árán is, és onnan kilépve a hétköznapi terekbe, ami a mi emberi terünk, amely viszont elégséges felkészítés arra, hogy az emberek között forgolódva és emberi közösségeket alkotva szolgáljunk. Nyilván az is kiderül a szövegből, hogy akármennyire ő volt az Atya választottja, küldöttje, nem volt elégséges önmagában elvégezni ezt a szolgálatot, és maga köré választott a tanítványok közül egy szűkebb tizenkettes csoportot. A dolognak a szépsége az, hogy még Jézusnak is szüksége volt közösségre. Még Jézusnak is szüksége volt azoknak a „szűk kabinetjére", akikkel megbeszéli és elindítja azt az Isten országának a szolgálatát, az Isten országába hívó munkát, amely - tudjuk jól -a tanítványokra is bízatott, és kettesével szét is mentek, hogy hirdessék a jó hírt a környező népeknek.  A dolognak az egyik szépsége, úgy gondolom ez, hogy a gyülekezet, az Isten népe mindig közösségben kell, hogy gondolkozzon, és a közösség munkálásán, felépítésén, helyreállításán kell, hogy fáradozzon. Van további szép mondanivalója is, ha belegondolunk abba az időbe, amit ez az elhívás jelentett, hiszen Jézus tanított, és mint tanító, tanítványokat gyűjtött maga köré, ez azt is jelenti, hogy nyitottak voltak a tanítványságra. Készek voltak befogadni a tanítását.    Nagyon egyszerű emberek a maguk élettapasztalataival hozzák azt a talajt, amibe jó magot lehet vetni, és a kettő találkozásából lesz jó közösség és jó gyülekezet-építés. Mindig azon csodálkozom el, amikor gyülekezeti tagokkal beszélgetek az életükről, az életük fordulatairól, küzdelmeiről, hogy micsoda sokszínűsége van az Isten népének egy-egy gyülekezetben. A legegyszerűbb kétkezi munkástól , vagy egy gyermek, aki csak éppen készül, hogy egyszer valami hívatása legyen, egészen magasan képzett  egyetemi tanárig ott vannak a gyülekezeteinkben a legkülönbözőbb emberek, mint ahogy Jézus körül is ott voltak. Érdekes szélsőségeket találunk a halászoktól, a vámszedőig és a terror-csapat képviselőiig, sokféle tanítvány. Mégis mindegyik - úgy tűnik - Jézus nyomába azért lépett, mert Jézustól tanítottnak kell lenni, és Jézus tanítását be kell, hogy fogadja. Még az árulóvá lett Júdás is. Az egy más kérdés, hogy nem az volt a fontos, ami Jézusnak a legfontosabb volt, de ez is érdekes része annak az emberi csoportosulásnak, akik körülveszik Jézust. Ahányan vagyunk, annyi felől jövünk, annyiféle előfeltétellel rendelkezünk. Jézusról azt tudjuk, hogy az evangéliumok szerint egyetlenegyszer írt, akkor is a porba, és nem maradt meg az írása. Annak a kornak a rendje szerint talán fontosabbnak tartotta, hogy ne írástudó legyen, hanem tanító legyen, és talán fontosabb is, bocsánatot kérek az írástudóktól, nem ellenük beszélek, de az evangéliumot, Isten országának jó hírét, legjobban az emberi szívekbe, emberi lelkekbe lehet beleírni. Ezt Jézus el is végzi, és így tanítja a tizenkettőt. Azért   mondom ezt, mert a saját családi hitbeli tapasztalatiban is látom, hogy sok mindent olvasott az ember, különösen teológusként vagy lelkipásztorként a mások hitének  a tanításaiból, élményeiből, de a legmaradandóbban az marad meg, amit egyik ember a másik ember szívébe tud írni. Az családban nagyon jól tud működni. Nem véletlen, hogy a család a legkisebb gyülekezet.   Ott nagyon fontos tanítások történnek. Talán akkor is, amikor nem lesz papíron maradandó eszközként átadva, de ha a szívbe-lélekbe át tudjuk adni generációról-generációra, akkor egész hosszú listát sorolhatunk, - akár a bibliai nemzetségtáblázatokra gondolunk, hogy az megmarad.   És az talán sokkal mélyebben marad meg, lényegesebb mondanivalóként marad meg egy-egy újabb generáció tagjának a szívében. Mindenkit bátorítok arra, amit Jézus is módszernek választott, hogy nem papírusra meg pergamentre írta, azt meghagyta a tanítványainak, hanem elsősorban a szívekbe-lelkekbe írta be a jó hírt, és ez talán mélyebben határoz meg sokakat, mint ahogy gondolnánk. Az a legmaradandóbb, és egy életen keresztül is elkísér. Ráadásul tovább plántálható olyan generációk életébe is, akikkel nem is találkozunk, ha hiteles volt az eredeti plántálásunk. Ők tizenketten viszik ezeket a lélekbe-szívbe írt jézusi gondolatokat, és majd lesz idejük és módjuk, hogy ezt írásba is foglalják, és nekünk továbbadják. De most az elsőként - azt gondolom - fontos ez a lélektől-lélekig működjön a dolog. Az is beszédes, hogy ezek a tanítványok, akiket Jézus maga köré gyűjtött, apostoloknak neveztettek. Jézus közeléből és abból a belsőséges kapcsolatból, ami Jézust az Atyához, a tanítványokat Jézushoz kötötte, abból kiküldetés is lesz, hogy hirdessék Izraelben, Júdeában, Samáriában és a föld végső határáig az evangéliumot. Az pedig egészen megdöbbentő, hogy az Úrjézusnak elégséges volt az a tizenkettő. Minden csoport-dinamikával foglalkozó atyafi elmondja, ez az a létszám, amivel jól lehet dolgozni, és akikkel  személyes jó kapcsolatot lehet ápolni. Ők megforgatták a világot ennyien, egy tizenharmadik is, akinek a neve még nem olvasható itt. De akkor is ez hihetetlenül kevésnek tűnik a mi módszertani meg modern világunk technikai vívmányait ismerve, és kiderül, hogy mégis elég. Olyannyira elég, hogy még futja árulóra is.  Hogy még kiesőre is kerül, és helyébe Mátyást választják később. Róla nem sokat tudunk, hogy mit tett. Mint hogy ha az a páli szolgálat helyére tett volna sok mindent, ami a tizenkettőnek nem sikerült mindig úgy, ahogy Jézus gondolta.  Arra biztatok mindenkit, hogy ki-ki a maga helyén elsősorban azt a közösséget keresse, amit Jézus tud adni, amiért jó Jézus körül letelepedni, és figyelni a szavaira, befogadni először nekünk szívünkbe-lelkünkbe az Ő mondanivalóját, és aztán rendületlenül vinni családjainkba, ismerőseink, barátaink, munkahelyi közösségünk körébe vinni az evangéliumot. Ez sokkal-sokkal hathatósabb lesz, mint bármi más. Ennek a jó hírét szeretnénk megosztani, és ennek a munkának az örömére szeretnék meghívni mindenkit, hogy Jézus körül maradva, Jézus kiküldöttjeként tudjuk szolgálni egyházkerületünket, és az atyafiakat, akik között élünk, mert ezt várja tőlünk ma is az Úr Jézus.