Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt.
Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte.
Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: "Ne sírj!"
Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!"
Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának.
Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét." 
Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken.

Lk 7,11-17.

Nagyon röviden, mert a híradás is rövid, pár gondolat a felolvasott szakaszhoz. Úgy gondolom, hogy a kulcs-mondata ennek a naini ifjú feltámasztásának, az Isten dicsőítéséről szól. Arról, hogy egy gyászmenet hogy fordul át Isten magasztalásába, és hogyan lesz egy szomorú közösségből, akik együtt érzően  kísérik az özvegyasszonyt egyetlen fia halála miatt kifele a városból, a városba visszatérő, örvendező, hálát adó, Istennek magasztalásával eltelt néppé. Ha belegondolunk, nem kisebb a mi felelősségünk és lehetőségünk sem, mint hogy nap mint nap, egyre közelebb a halálhoz élő emberként, és egyre inkább tapasztalva azoknak a tényét, hogy mennyire tud aratni, és mennyire közel tud jönni hozzánk - ahogy másutt mondja az Írás - csak egy lépés van köztem és a halál  között. Ilyen közösségekből jövünk, ilyen közösségekben élünk. Nekem az egyik lelki terhem az, hogy szaporodnak a halottaink, és ahogy az életben idősödünk, úgy látjuk meg, hogy számunka fontos emberek is elmennek a minden élők útján. Értjük, hogy milyen szomorúság lehetett ott az özvegyasszony körül a gyászában, és hogy ez a szomorúság meghatározó lehetett a temetési menet kapcsán. A dolog változása ott kezdődik, hogy Jézus látja, ismeri és felismeri a helyzetet, megszánja őket, és azzal hogy ő közel jön ehhez a menethez, hogy megszólítja az édesanyát: ne sírj, hogy érinti a koporsót, elindul valami, ami mindig Jézus közeléből indul el, és ami Jézus erejére bízatott.  Arra az Istentől kapott ajándékra, hogy Ő nemcsak az élet, hanem a halál Ura is, és van hatalma előszólítani a halálból. Nagy próféta támadt közöttünk, mondják a tanuk. Mert hogy Illés is és Elizeus is hasonló dolgot tett egy-egy pillanatban. Hasonlóan fiatal embereket hoztak vissza az életbe, de mennyivel nagyobb Jézus, aki a próféták fejedelme, és aki egész szolgálatával azt bizonyítja, hogy valóban érintés-közelbe, testközelbe jött hozzánk az Isten országa, és mindannak az áldásával, erejével, hatalmával találkozhatunk. De jó lenne, ha a magunk kisebb-nagyobb halálos fenyegetettségeinkben, megkeseredett időnkben találkoznánk ezzel az élő Jézussal, Aki nekünk sem mond mást, mint: Ne sírj! És nekünk se akar másért a közelünkben maradni, másért érinteni az életünket, a szolgálatunkat, mint azért, hogy felcsendüljön Isten dicsőítése. Ez a legmegrendítőbb, de legszebb része is a szolgálatunknak, hogy néha találkozunk ilyen  szorításokban, ilyen fenyegetettségekben azzal, hogy még ilyen helyzetek között is lehet Istent magasztalni, dicsőíteni, és rábízni Krisztus hatalmára a mi halálos ügyeinket, és a mi rettenetes fájdalmainkat, mint amilyen ezé az özvegyasszonyé volt. Kívánom valamennyiünknek, hogy minden napunkban legyen ilyen találkozásunk az élő Úrral, és legyen lehetőségünk arra, hogy bennünket is átformáljon keserű, megfáradt, megerőtlenedett, síró mivoltunkból Istent dicsőítő, Istent magasztaló, Istennek örülő, és emberekkel együtt örülni tudó közösséggé. Ez a legnagyobb ajándéka már itt az életünkben Krisztus jelenlétének. Kérjük el ezt imádságban!

Magasztalunk Téged Úr Jézus Krisztus, hogy egész közel jöttél hozzánk, vállalva a mi testi-lelki életünket és annak minden nyomorúságát, betegségeink ismerője, fájdalmainknak hordozója voltál. Olyan ember, aki meg tud indulni a mi nyomorúságainkon, és Aki tenni akar érettünk, bűnösökért is. Köszönjük, hogy azt hallhatjuk ki a szavadból, azt a biztatást kérhetjük el és fogadhatjuk el igédből, amely bennünket is formál, nap mint nap alakít arra, hogy ne megkeseredett életet éljünk, hanem örüljünk a TE hatalmadnak, amely halál felett is  úr, és amely bűneinket is el tudja törölni. Kérünk ezért a hatalomért, azért a szóért, amely mindig megelevenít, mindig tud új látásokat, új irányokat mutatni, mert az a Te országodnak a világosságából, erejéből fakad. Kérünk, hogy hadd emelhessük fel tekintetünket nap mint nap akkor is, amikor talán a legjobban megfáradtak vagyunk, amikor leginkább erőt vesz rajtunk, hogy mi is a halál révén járunk, de tudjuk, hogy Neked van hatalmad újjáteremteni, Neked van hatalmad már ebben a halál előtti időben is az új életben járatni, annak örömével, lehetőségével ellátni és megújítani a szolgálatunkat. Kérünk, hogy így légy velünk a következő hét feladataiban. Így adj nekünk bölcsességet, amikor szólunk, gondolkodunk, teszünk ezért az egyházért, benne gyülekezeteinkért, hogy ott mindig a Te dicsőséged csendülhessen ki a mi szívünkből is, a mi ajkainkról is, és a ránk bízottak életéből is. Erre formálj, ezért légy jelen, ezért add nekünk a Te igédnek és Lelkednek minden napos vezetését kegyelmed szerint.
Ámen