"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.
Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?
És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?
Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes."

Máté 5,43-48

A Hegyi Beszéd ezen része is - úgy gondolom -, mint általában a Hegyi Beszéd egy-egy gondolata meghökkentő és az embert bizony újra gondolásra készteti, hogy hogyan is áll  világgal, Istennel, a környezetével. Egyszerűen azért, mert nem várnánk, hogy  mi az, hogy szeressük ellenségeinket, és mi az, hogy legyünk tökéletesek? - amivel zárja Jézus ennek a szakasznak a mondanivalóját, mikor mi éppen a tökéletlenségünkről ismerjük magunkat, meg arról, hogy nem is olyan egyszerű még azokat sem szeretni, akik hozzánk közel állnak. De, - úgy gondolom - a kulcsmondat a felolvasott szakaszban arról szól, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai. Ha fiak akarunk lenni, nem csupán béresek meg szolgák, meg tanítványok, hanem fiak, akkor a fiaktól több is követeltethetik meg. Ehhez viszont az kell, hogy elfogadjuk Jézusnak azt a gondolatát, amely bennünket átformál, és szemléletváltásra kényszerít. A szemléletváltás ott kezdődik, hogy az ellenség is Isten gyermeke.  Jézus ezt nem felejti el, és nem felejti el azt sem, hogy a vele való kapcsolatban az isten-fiak megnyerhetik ezeket a ma még ellenfeleket, egyszerűen azért, mert ők is elesni képes emberek, nekik is szükségük van arra, hogy Isten kegyelmével táplálja őket, és talán éppen ez a nézőpont, ez a krisztusi indulat az, amely testvérré teheti a ma még ellenséget. Ez egy nagyon-nagyon fontos missziói pont, ahol nem kevesebb van ránk bízva, ha fiak vagyunk, mint hogy nyerd meg az ellenségedet, míg együtt vagy vele az úton. Ne csak elrendezd vele a feszültségeket, ne csak valami modus vivendit találj, amiben tovább lehet együtt lépni és élni, hanem nyerd meg őt az Isten ügyének, még ha ő távol is van. Semmi mást nem kér tehát ebben a mondatban Jézus, mint hogy vegyük komolyan a magunk missziói felelősségét, és úgy próbáljunk forgolódni még az ellenségeinkkel kapcsolatosan is, ami az Isten igénye az ellenségünkre is, meg a mi életünkre is. Ez egy nagyon nehéz feladat. Olyan nehéz feladat, hogy valószínűleg egy életen át kell gyakorolni, és nincs kivétel és nincs személyválogatás abban, hogy melyik ellenségünket, a kicsi ellenségünket vagy a nagy ellenségünket kell ilyen módon látni, hanem vonatkozik ez mindenkire. Ha Isten nem személyválogató, és adja napját is meg esőjét is jókra és gonoszokra egyaránt.

A második gondolat az arról szól, még mindig a missziói felelősségünk tudatosításában, hogy aki az első lépést megteszi a másik irányában, az a kezdeményező, és a szeretetnek és az Istentől kapott agapénak mindig van egy ilyen meglepő fordulata. Ha valaki érzi, hogy szeretik, az mindig meglepetésként éri. Az mindig lenyűgözi, és elgondolkodtatja még az ellenfeleinket is. Éppen ezért ne féljünk kezdeményezni, és ne féljünk az Istenre bízva magunk szeretetét, még a részleges szeretetét is alkalmazni és kipróbálni. Tökéletesnek kell lennünk, mondja az ige, és a bibliai tökéletesség fogalmát szeretném még egy picit itt precizírozni. Mert arról szól, hogy az a tökéletes, amely céljának megfelelő. A teremtéstörténetre tessék gondolni. Minden egyes nap után azt mondja Isten, hogy látta, hogy amit aznap teremtett, az jó. Betölti a célját. Gyerekeknek vagy konfirmandusoknak szoktam mondani: a hal a vízben jó, a madár meg az égben jó. A kettőt  felcseréljük és repülő halról beszélünk, az csuklása a természetnek. Kivétel, persze erősíti a szabályt. De érezzük, hogy mindennek nemcsak rendelt ideje van, hanem célra rendelt feladata is van. Ilyen értelemben legyünk tökéletesek, ha Isten eszközként arra szánt, hogy megnyerjük a körülöttünk élőket az Ő ügyének, és az Ő országa építésének, akkor ez a tökéletességünket abban érhetjük el, hogy célszerűen, mármint Isten céljai szerint gondolkodunk akár az ellenfeleinkről is. Mit vigyünk, hogy szeressük az ellenfelünket? Vigyük azt az örömhírt, amit nem magunktól találtunk meg, hanem Krisztus bíz ránk. Ez az örömhír pedig így szól: ellenségem, nem bosszúálló vagyok. Ellenségem! Nem megszégyenítésedre és kioktatásodra vagyok jelen, hanem azért, hogy közösen tudjuk az Isten ügyében a továbblépést munkálni, és az Ő országát közösen építeni. Gondolom, ez is nagyon fontos része a dolognak. Az emberek ugyanis, különösen a hiten kívül arra számítanak, hogy pofont pofonnal viszonozunk, vagy még nagyobb pofonnal, hogy az emberekben annyi keserűség, fájdalom, seb, lelki méreg gyűlik össze, hogy arra vagyunk kihegyezve, hogy hogyan álljunk bosszút. Jézus pedig -  úgy gondolom, - arról beszél ebben a szakaszban, hogy nem kell bosszút állni. És nem kell képviselni a magunk érdekeinek a védelmét, hanem ahogy letiltotta Kaint a további bosszúállás lehetőségétől, bár megölte Ábelt, és megvédte, vagy Lámeket még inkább megvédte, aki az első gyermekgyilkos, úgy elgondolkodtató az is, hogyan szeressem ellenségemet kérdésre a válasz nemcsak az, hogy kezdeményező legyen a hitem, reménységem, szeretetem, amely szavak nélkül is arról szól, hogy meg lehet találni az Istenben és az Isten kegyelméből azt a közös utat, amelyen tovább léphetünk.

Befejezem a gondolatsor magyarázatát azzal, hogy ez mind az ellenség szeretete, és emígyen való komolyan vétele, akár kudarcot is vallhat. Kockázatot vállal az, aki így próbál ebben a világban élni. De a szeretetben mindig sok  kockázatvállalás van, mert nem feltételektől függ az Isten szeretete, hanem attól, hogy a másik megérti és elfogadja-e, hogy Isten már őt hamarabb elfogadta. A kockázat annyi, hogy félreérti. S ha félreérti, akkor visszaadja a pofont még nagyobb erővel. Esetleg  juthatok olyan helyzetbe is, mint a tanítványoknak mondja Jézus: nem nagyobb a tanítvány az ő uránál. Ha Uramat leköpték és tövis koronával ékesítették és keresztre feszítették, engem, a tanítványát is félreérthetnek. De ez nem ment meg attól, hogy ezt a kockázatot ne próbáljuk vállalni. Minden mást tessék Isten kegyelmére bízni. Számomra azért döbbenetes újra és újra a jézusi Hegyi Beszéd gondolatsor, hiszen a legfontosabb, szinte magja a jézusi tanításnak, mert arról szól, hogy valami hihetetlen szabadsággal élt Jézus ebben a világban. Miközben el akarták fogni, el akarták némítani, meg akarták mutatni a hatalomban levők az alávetetteknek, hogy ők még ilyen szent emberrel, híres emberrel, gyógyító, feltámasztó emberrel is el tudnak járni, Jézus mintha semmit nem törődne ezzel, de azzal igen: Atyám, akiket nekem adtál, azokból egyet se veszítettem el, egy sem esett ki abból a kegyelmi körből, ami a bizalom, a szeretet köre. Azért megrendítő ez, mert ha az ember megtanulja nem magát védeni, hanem az Isten ügyét építeni, akkor azt is visszaigazolja sokszor az Úristen, - és jó, hogy erről is vannak információink, - hogy mégis mindennek ellenére és mindannak ellenére, ami a világban történik, lehet még az ellenséget is szeretni, lehet vállalkozni arra, hogy kezdeményezzünk, lehet a legnehezebb helyekre is örömhírt vinni, és a sötétségben élőknek a szívében, lelkében világosságot gyújtani. És ha egy pici mécses elkezd pislákolni, akkor már megérte, akkor már a világ egy pici területen jobbá lett. A fiaktól semmi más nem követeltetik meg, mint hogy hűséges fiak legyenek, elvégezzék, amit az Atya rájuk bízott,   és készüljenek az ünnepre, amikor azt mondja majd az Atya: jó vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, többre bízlak ezután. Sarut a lábára, gyűrűt az ujjára, s vágjátok le a legszebb tulkot, mert ünnep van. Erre az ünnepre kellene készülni minden napon a világ végezetéig.
Ámen