Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt.
Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket.
Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: "Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk.
De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek.
Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét."
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: "Nagy az efezusi Artemisz!"
A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak.
Pál is be akart menni a népgyűlésbe, de őt nem engedték a tanítványok.
Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba.
Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkollott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.
A tömegből a zsidók Sándort állították az emelvényre, őt előre küldve, aki azután kezével intve védőbeszédet akart mondani a népgyűlés előtt.
De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: "Nagy az efezusi Artemisz!"
Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: "Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője?
Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot.
Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket.
Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással.
Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni.
Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet." Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.

ApCsel 19, 23-40

Az efézusi dolgok bevezetőjében, a mai szakaszban egy fontos gondolat hangzik el, hogy a zavargás az Úr útja miatt támadt. Az Úr útja miatt, amit nyilván Pál, tanítványtársai, munkatársai képviseltek, és ennek az útnak a nyomán jelentek meg Efézusban, ahol ott volt ez a bizonyos Demeter, illetve az Artemis templom, amely a hét ókori világcsoda egyike volt, és az ötvösök ebből csináltak üzletet, készítettek templom-másolatokat, és ezekből éltek. A templomról annyit, hogy 150x70 méter hosszú volt, 20 m magas oszlop tartotta, és valóban épületként a legnagyobbak közül való volt az ókori időkben. Artemis pedig, aki a kultusz istennője volt, a termékenység, illetve az állatok istene volt, és így kerül a rómaiaknál Diana néven a köztudatba, és így tisztelik őt. Jellemző, hogy a már kialakult és nyilvánvalóan jó hasznot jelentő ezüst templomok készítéséből származó bajt gondolja el Demeter, és ezért próbálja fellázítani a többieket is, akik jó hasznot húznak ebből az üzletből, ami nagyon finoman szólva is a babonaság körébe tartozik. Az is jellemző, hogy ha az üzletmenetet megrontják, illetve a babona-kérdésben mertek szólni, akkor abból lehet ilyen zűr-zavart támasztani. Be is rontanak az efézusi színházba, ami szintén nem a legkisebb színházak egyike, 26 ezer ember befogadására alkalmas volt ez a szabadtéri színház. Megpróbálják a népgyűlést végrehajtani, hogy Pálékat kiüldözzék vagy elítéljék. Jellemző, hogy a dolgok azért úgy kerülnek elénk, és valószínűleg azért is kerül az apostolok cselekedetei leírásába, mert a fejezet ezzel indul: az Úr útja miatt. Ha pedig az Úr útja miatt, akkor olyan védelmet élvez Pál és a munkatársi köre, ami szinte emberek által nem is észrevehető, érzékelhető. Mi kapunk csak híradást és jelzést arról, hogy tényleg vigyázza az Úr az övéit. Biztos ismeritek azt a szobrot, a nagy tenyérbe bújó gyermekről, több helyen ez volt olvasható: Mitől félnék én az Isten tenyerén? Valami ilyesmit látok ebben az epizódban, hogyha az Úr útját megtartja Pál és munkatársi gárdája, akkor többféle körkörös védelmet biztosít számukra az Úristen úgy, hogy Pálnak nem is kell szólnia, hogy magát megvédje. Ilyen védelem a tanítványtársak. Nem engedik oda a csőcselék közé Pált, hogy nehogy a hangulat felkorbácsolásával azt a helyzetet okozzák, hogy esetleg lincselés legyen belőle. A másik pedig, hogy a munkatársi vagy tanítványi körön kívül is vannak védői Pálnak, ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, hogy ne menjen a színházba. Mint hogyha többszörös biztosítást is adott volna az Úristen neki, hogy ennek a feldühödött hangulatnak nehogy a célpontjává legyen. Jellemző a tömegre, - a tömeg másképpen viselkedik, mintha egyénekben találjuk azt, - két órán keresztül tudják skandálni: nagy az efézusi Artemis, akkor elképzelhető, micsoda hecc-hangulat söpört ott végig az embereken. A végső védelem, érdekes módon az elöljáróktól jön, akik betartják a szabályokat, amit a jog meg a városvezetés rájuk testált. Azt olvassuk, hogy végre a város jegyzője csendesítette le a sokaságot. És szépen, érvek sorozatával meggyőzi ezt a feldühödött tömeget, hogy a részérdeknek, az ötvösök, Demeter érdekének nem kellene olyan nagy hangot adni. Egyrészt, mert van annak törvényes útja, menjetek bíróságra és pereljétek őket, vagy tisztességesen népgyűlés keretében beszéljék meg ezeket a dolgokat, nem pedig egy hirtelen összeverődött hangulat által formált tömeg mondja ki az ítéletet. De a számomra legszebb ezeknek az érveknek s sorozatában az, hogy milyen okosan beszél a jegyző, mikor azt mondja: nem lehet vitatni, hogy ez a város és a benne székelő istenség kultuszát támadták volna Pálék, hiszen ez olyan elterjedt hírű az egész világon, hogy ez ellen nem tehet senki, hogy ezt semmibe vegye. Nyilvánvalóan nem voltak ott a kultusz helyen azért, hogy azt lerombolják. Ügyes taktikus mondatokkal leszereli a hangulatot, és megállítja ezt a lincs-hangulatú tömeget abban, hogy véghezvigyék tettüket csak azért, mert Demeter és a többi ötvös hasznát veszélyeztetve látják. Semmi másról nincs szó, mert a vádban ez hangzik el: a mesterség csődbe jut, ez a veszély fenyeget bennünket - mondja Demeter - hogyha Pálék igazságának helyt adnak. Viszont a jegyző betölti a hívatását, a feladatát.  Sokszor elmondjuk Pál útját és missziói tevékenységét érintve, hogy jól használta ki a Római Birodalom adta lehetőséget nemcsak azért, mert a birodalom által biztosított úthálózatot nyilvánvaló használata, hivatkozott római polgárjogára, amikor letartóztatják, hanem azért is, mert íme itt, Efézusban a város jegyzője tudja a dolgát, és tudja azt, hogy neki fenn kell tartani mindenáron a törvényességet. És az utolsó, a kegyelemdöfés pedig az volt az érvek sorozatában: vigyázzatok, mert a végén minket vádolnak lázadással a központi hatóságok. Az egész epizód sok körben, sokhéjú védelmet jelent Pálnak. És számomra a mondanivalója ebben összegződik, hogy az Úristennek hatalma van ezeket a védőhéjakat körülöttünk, számunkra ismeretlen vagy láthatatlan, vagy nem is átgondolt védelemként körénk építeni, de egy feltétele van. A feltétel pedig az, hogy én, aki cselekszem, aki az Isten útját próbálom járni, az valóban az Isten útja legyen, az valóban az Ő országának épülését szolgálja. Minden más pedig, benne a mi védelmünk is az Isten kezében van, Ő pedig lesz olyan hatalmas, erős, hogy nem egyszeres, nem kétszeres, sokszoros védelmet épít körénk, amelyen még egy lincs-hangulatú tömeg sem tud áthatolni. Ez a nagy tanulsága az efézusi ötvös-zavargásnak. Más időket élünk, és másképpen éljük meg a magunk szolgálatait, de azt nem kell elfelejteni, hogy ilyen sokszoros burokban járat bennünket az Úristen, nekünk csak az a dolgunk, hogy az Ő útján haladjunk.
Ámen