Grátisz

Elhangzott 2016. november 27-én

Idén ünnepeltük a mártír-teológus Dietrich Bonhoeffer születésének századik évfordulóját. És méltán, hiszen nemcsak kiváló hit-hősre emlékezhettünk, aki életét adta a keresztyén igazságért, hanem egy páratlan gondolkodó elemi pontossággal megfogalmazott és elkötelező meglátásaival is szembesülhettünk. Igen, az igazság természete az, hogy minden időben érvényes, minden körülmény között megáll és minden történelmi feltételen átragyog. Bonhoeffer sokat töprengett az isteni kegyelem nagy titkán – annak lényegén, nevezetesen azon, amit a latin gratia szó is kifejez: a kegyelem az, amit ingyen kapunk. Még a magyar is kifejezésben is ott az íze: grátisz.

Bonhoeffer a leginkább attól óvott, nehogy meghamisítsuk, mi több, elsikkasszuk az emberi élet összes lényeges kérdését azzal, hogy Isten Krisztusban feltárt, megmentő szeretetét, az egyetlen megoldást bűnre-halálra és a kárhozat rabságából való kiszabadulást olcsó kegyelemmé tesszük – elcsavarva azt, hogy Isten ehhez nem köt előzetes feltételt, tehát ingyen – grátisz – adja. Régi mondás, hogy ami ingyen van, annak nincs becsülete. Pedig...? Így aztán közbirtokba vesszük a kegyelmet, felaprózzuk, továbbáradását feltételekhez kötjük, vagyis Isten éltető erejéből kikapkodunk egy-két vonatkozást az éppen aktuális élet-stílusunkhoz, hozzáragasztjuk időszerű meggyőződéseinkhez, vagy éppen ráadásnak vesszük, amit függelékül hozzá lehet csapni önmegvalósításaink nagyszerű díszalbumához. Pedig...? Pedig a kegyelem drága: élethalálosan nagy ügy, egyetlen megoldás. Amikor egy fuldoklót kimentenek a vízből, az életmentőé az érdem, és nem azé, akit a partra húztak, akitől viszont még utólag sem kérnek hozzájárulást a megszabadulásához, amiből aztán lehet lealkudni. Az ingyen kegyelem nem azért ingyenes, mert az a legolcsóbb, olyannyira, hogy már értéke sincs, hanem azért ingyenes, mert megfizethetetlen.

Azért mondom ezt most advent nyitányán, mert időként meghökkentő dolgok ébresztenek erre az igazságra. Olykor éppenséggel az olcsóvá tett kegyelem durva bírálata. Kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy rendelhető interneten – jó pénzért, persze – finom posztóból újmódi póló, továbbá jófajta kerámiából bögre, sikkes képeslap, csillámporos szuvenír és miegymás, ékes felirattal, egyelőre az éppen aktuális birodalom nyelvén, angolul: I hate Christmas – gyűlölöm a karácsonyt. Na igen, mondhatnám, ez is csak afféle polgápukkasztó jó fogás a modern inkvizítorok részéről, ez a proteszt-függők vagy szebben: a megélhetési tiltakozók rohama a soros gyűlölet-adagért! De lehet, hogy csak üzleti fogás – ha lúd, legyen kövér –, ne csak csingilingit, ezerféle csilla-villát, hanem ezt is lehessen venni karácsonyra. Talán ez is, meg az is. De ha jól értjük a kegyelem titkát, többre is int ez a portékává magasztosított duzzogás. Megmutatja, hogy a mi nagy adventi igyekezetünk, amikor pár gesztussal srófoljuk az éppen általunk olcsóvá degradált kegyelem árát – íme,  csak ennyit ér. Az olcsó kegyelem, mondja Bonhoeffer, a Krisztus-követése nélküli, a kereszt nélküli kegyelem, az emberré lett Jézus Krisztus nélküli kegyelem.

Mit gyűlöl ugyan, aki gyűlöli a karácsonyt? A kegyelmet? Vagy azt, hogy olcsón adjuk?  Hogy adjuk egyáltalán, ahelyett, hogy megosztanánk!? Az ajándékozó Istent gyűlöli? Vagy azt, hogy nem tudunk megajándékozottként élni? A feltétlen Krisztus-követést gyűlöli? Vagy a sejtelmet, hogy alkudozunk a megfizethetetlenért? A kegyelem drága, mondja Bonhoeffer, mert a bűnt elveti, de kegyelem, mert a bűnöst megigazítja. Drága, mert Istennek került sokba, Istennek a FIA életébe került; – és nekünk nem lehet olcsó, ami Istennek drága. De kegyelem, mert Istennek nem volt túl drága a Fia a mi életünkért, hanem odaadta érettünk. I love Christmas. Én szeretem a karácsonyt.